8. Figyelmetlenség

Mosooolyt! Itt a 8. rész:) Meglett az 5 tetszik és a 3 komment is, nagyon boldog voltam:) Szeretnék veletek megosztani egy mosolyforrást:) akinek van facebookja az lájkolja ezt az oldalt --->http://www.facebook.com/pages/Yolo/252771234843043 ! Én csak ajánlani tudom. 4 komment és 5 tetszik után következő rész :) jó olvasást. smileeeeeeeeeeee!

    Vizesen az ajtóhoz csúszkáltam, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót majd amikor megláttam ki az felsikítottam. Az előttem álló alak csak rémálmaimban szokott megjelenni. Éppen csak résnyire nyitottam ki az ajtót, amikor a lábát bedugta a résbe és elkezdte feszíteni az ajtót, hogy a teste is beférjen. Minden erőmmel próbáltam visszatartani de Peter sokkal erősebb volt mint én. Közben torkom szakadtából üvöltöztem a lányoknak, de nem reagáltak. Amikor már éreztem, hogy semmi esélyem a férfival szemben, elengedtem az ajtót és futni kezdtem.  Vizes voltam és hát a csempe nem kímélt. Annyira szedtem a lábam, hogy 3 méter után elestem, szörnyen fájt a lábam, de a félelmem felülmúlta a fájdalmam. Peter már utánam is indult, én pedig ordítottam a lányoknak. Annyira meg ijedtem, hogy sírógörcs tört rám, zokogva rohantam a lépcső felé, a lábam annyira fájt, hogy azt hittem összeesem. De bármennyire is hittem, hogy ez csak egy rémálom és, hogy mindjárt biztonsága kerülök ha felértek az emeletre,  lépcső első fokánál elkapott. A hajamnál fogva rántott vissza a földre, én közben ikegtem a sírástól, a személy pedig a hajamnál fogva ráncigált. Nem szólt egy szót sem csak, erősen megragadott és az ajtó felé tol erőszakosan. Egyik kezemmel a törülközőt tartottam a vizes testemen a másik kezemmel pedig próbáltam az ő kezeit eltávolítani a hajamból. 

-          Engedj el!- sipákoltam sírva amikor megláttam a lépcsőn telefonáló Sarat.

  

 Nem tudtam kivel beszél, csak annyit láttam , hogy nem jön nekem segíteni. Csak állt a lépcső lábánál és sírt. Már majdnem az ajtóba ráncigált Peter amikor megállt, megfogta erősen a két karom és maga felé fordított. Nem mertem az arcába nézni, féltem tőle.

-          Nem akartalak titeket bántani! – kiáltott bele az arcomba. – De ti beköptetek arendőröknek. Tudod mennyit kellett fizetnem, hogy elengedjenek? A gatyám rá ment! Miattatok vagyok ott ahol azok akiket pár éve kinevettem!!!- ordibálta még mindig az arcomba. Annyira fájt a mellkasom a sírástól, hogy levegőt sem kaptam. Megint belemarkolt a hajamba, ami kegyetlenül fájt a hajhagymáimnak és csak szidott engem és a lányokat.

   

 Már minden erőm elfogyott, hogy ellen álljak neki és a kezeinek. Nem tudtam mit akar velem csinálni, de már a sírás is folyamatos lett. Csak jöttek és jöttek a könnyek a szememből, néha a lépcső felé néztem a hosszas szidalmazás közben, néha pedig csak simán becsuktam a szemem és mondogattam magamban, hogy csak álmodok. Aztán hírtelen az félig nyitott ajtó kicsapódott és a fiúk rohantak be rajta. Mintha egy teljes hegységvonulat esett volna le a szívemről. Már így is csak az tartott lábon, hogy Peter a hajamnál fogva tart, de most, hogy elengedett lezuhantam a földre. Láttam ahogy a lányok felém futnak és ahogy a fiúk ordibálnak Peterrel. A férfi kirohant az ajtón de senki nem ment utána, hanem mindenki felém fordult. Még akkor is bőgtem mint egy nem normális amikor kérdezgetni kezdtek.

-          Jól vagy? – nézett rám Niall és megfogta a kezem.

-          Már hogy lenne jól te kópé? – rázta fejét Rea. Még pár percig csak bámultak rám, majd erőt vettem magamon, befejeztem a sírást és felálltam.

-          Hé! – fogta meg a karom Louis.- Én majd felviszlek. – nézett rám kétségbeesetten, majd felkapott az ölébe és felcipelt a szobámba. Mindenkit sokban hagytunk oda lent, de annyira ijedt voltam , hogy el sem jutott az agyamig, hogy Louis kezeiben tartok a szobám felé. Nem voltam fáradt! Lou letett az ágyra betakart majd kifele vette az irányt.

-          Ne! Kérlek ne menj el! – ültem fel az ágyamon.

-          De pihenned kéne. – rázta meg a fejét aggodalmasan Louis és a hajába túrt.

-          Nem tudok aludni… - tártam szét a karom.

-          Oké! – jött vissza a kék szemű fiú, és leült mellém.

  Hátradőltem az ágyamon és dúdolni kezdtem. Louis követte a példámat és ő is csendesen mormogott egy dalt. Arra emlékszem, hogy énekelgettünk aminek hála megnyugodtam és utána elaludtam.

      

   Reggel*

   

  Kómásan keltem fel, annyira ramatyul néztem ki, hogy inkább visszaaludtam volna de nem tudtam. Egyenesen a fürdőbe mentem, és nem vettem figyelembe, hogy Louis ott alszik az ágyam másik oldalán. Belenézve a tükörbe megijedtem. A hajam úgy száradt meg ahogy a párnán feküdtem, szemeim táskásak voltak a sírástól és a bokám bedagadt. Egész este a törülközőmben voltam és abban is aludtam. Gyorsan letusoltam, felöltöztem és kivasaltam a hajam. Eközben folyamatosan a tegnap estén gondolkodtam. Nem féltem a mától, hogy bármikor visszajöhet, nem féltem volna kimenni az utcára és sétálni egyedül. A történtek megerősítettek, soha többet nem fogom kinyitni úgy az ajtót, hogy nem bizonyosodok meg róla, ki is áll az ajtó másik oldalán. Mikor elkészültem visszasántikáltam a szobámba ahol Louis már ébren várt.

-          Szia. – köszönt kedvesen. Én csak rá mosolyogtam és mondtam neki, hogy menjünk le a nappaliba. Még nem sikerült feldolgoznom, hogy itt aludt nálunk. De amikor leértünk a nappaliba azt is fel kellet dolgoznom, hogy az egész One Direction itt aludt.

-          Sziasztok. – köszöntem nekik kedvesen. Úgy néztek rám mintha valami elképesztően tragikus dolog történt volna. Jó, ebben van valami igazság de nem szeretném ha emiatt ilyen lenne a hangulat. – Hé, srácok! Mi lenne ha mindenki elfelejtené a tegnap estét? Nekem sikerült!- mosolyogtam rájuk ami jól hatott. A legtöbb arcról egy kimondatlan ’rendben’-t tudtam leolvasni.  – Program mára? –próbáltam megtörni a csendet. Niall rögtön rám nézett én pedig tudtam, hogy olyan helyre kell mennünk amit Zayn szeret.

-          Öömm, mi lenne ha….?- kezdte Harry.

-          Zayn? – vágott a szavába Niall.

-          Hát. – gondolkodott a fekete hajú fiú. – elmegyünk Bob-ozni? – húzta mosolyra a száját.

-          Úúú, az annyira szuper lenne! – pattant fel a székről Sara.

-          Akkor ne húzzuk az időt! – csapta össze a kezét Niall, de hirtelen kétségbeesett arcot vágott. –Ugye hoz valaki kaját?! – nézett ránk kiskutya arccal. Egyszerre nevettünk a szőke fiúra, de Rea megnyugtatta.

-          Nyugalom. Csinálok pár szendvicset, oké? – mosolygott Rea Niallre aki csak bólintott.

-          Segítek. – ment Liam Rea után a konyhába.

Sara rucija :)

  

  Sara felszaladt átöltözködni, én pedig Niallel, Louissal, Harryvel és Zaynnel a nappaliban maradtam.  Muszáj volt Harrytől kérdeznem valamit.

-          Mikor mentek Saraval a parkba, ha most elmegyünk Bob-ozni? – meresztettem rá kék szemeim.

-          Ó, már elmondta? - kacagott fel Harry.- Hát, majd este.

-          Este? – nézett rá Louis meglepetten. – Harry! Nehogy rosszalkodj!

-          Louis! Letöröm a répád! – húzta fél oldalas mosolyra a száját Harry. Louis szemei kipattantak és rögtön válaszolni akart Harrynek.

-          Hé!  Nem esik baja a répádnak, de Harry Louisnak igaza van. Vigyázz Sarara!- néztem először Loura majd Harryre. Később átgondoltam, hogy Louis nem is azt mondta, hogy vigyázzon Sarara. Na nem baj, én úgy értettem.:)

  

  Liam és Rea mosolygó arccal jött ki a konyhából pont  amikor Sara is boldogan libegett le a lépcsőn. A Bob pálya egy kicsit messze van szóval autóval szerettünk volna menni. A fiúk autója 7 férőhelyes de mi  8-an vagyunk. 

-          Ezt hogyan oldjuk meg? – kérdezte Reachel a fiúktól.

-          Hát, valaki az ölembe ül! – tárta szét a karjait Louis. – Ne aggódjatok puha vagyok.

-          Ha, már olyen kedvesen felajánlottad, hogy te vezetsz, én ilyen kedvesen felajánlom, hogy nem Louis ölébe kell ülni hanem az enyémbe. – veregette vállba Harry a barátját.

-          És te Harold, köszönöm, hogy felajánlottad, hogy az öledbe ülhetek. – ölelte meg mókásan Niall Harryt.

-          Nem neked mondtam tesó! – rázta le magáról Niallt aki rögtön tudta mire gondol Harry.

-          Hanem nekeeeeeeem! – ment oda Harry mellé Zayn. Végre mosolygott.

-          Nem neked, se neked, se neked, se neked, hanem neki! – mutatott egyesével végig Harry a fiúkon majd Saran megállt a mutató ujja. A barna hajú lány csak lepődötten állt és Harryt bámulta. Senki nem szólt csak a fiúk ’huuu’-ztak egy sort.

-          Akkor mehetünk? – kérdezte Louis.

-          Gyerünk! – kiáltott fel Liam, majd megfogta Rea kezét és úgy húzta az autó felé. Mi csak felvontuk a szemöldökünk és értetlenül egymásra néztünk majd követtük őket az autóhoz ….