17. Az első igazi probléma…

Mosolyt! Kicsit késem a részekkel, mivel a suli engem is szorongat:( viszont nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi kommentet és tetsziket kapok :)) nagyon boldoggát tesz:)) Ez a rész egy kicsit tulszárnylta az elképzeléseimet, még magamtól is megijedtem:D de ti majd eldöntitek:) 8 tetszik és 5 komi után következő rész:) smileeeee

  Először Liam és Zayn közös sátrát támadtuk meg. Míg én beosontam a sátrukba Louis őrködött,   hogy nehogy valaki rajtakapjon. Sunyi módón elvettem a két fiú összes ruháját, és kicseréltem őket egy-egy saját pólómra. (Annyi ruhát hoztam, hogy egy hétig is simán kijönnék belőlük) Zayn kapott egy rózsaszín, fehér pöttyös, női szabású pólót, Liam pedig egy sárga ugyancsak női szabású pólót, aminek az elején egy kiscica integet.

 Másodszor Timothy és Rea reggelét próbáltuk megkeseríteni. Louis terve szerint, öntünk egy kis konzervet (amit enni hoztunk magunkkal, hogy éhen ne haljunk ezen a bűn hosszú két napon) Timo alsógatyájára és egy picit Rea pólójára. Ez merészebb feladat, szóval Louisra hagytam a dolgot. Meglepően profi az ilyen ’szivassuk a haverokat’ témában. Épp, hogy bement a sátorba, jött is ki, egy elégedet mosoly kíséretében.

   Így folytattuk tovább Louval a rosszalkodást, ameddig a nagy csendben maradás ki nem fárasztott minket. Sara és Harry vizes ruhákra fog ébredni, míg Niall és Matt nem fog tudni kijönni a sátorból. mivel betapasztottuk a bejáratot. Nagyokat nevetve mentünk Louissal vissza a mi sátrunkba, mert kint nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. Én megvártam kint ameddig Louis felöltözik, aztán cseréltünk, és ő várta meg ameddig én elkészülök.  Utána pedig leültünk és csak beszélgettünk.

-           Figyelj, én most nem értek semmit. – pillantottam Louisra.

-          Mit nem értesz? – láttam  a szemében, hogy igenis tudja, hogy mit nem értek de szerintem hallani akarta a számból.

-          Minket. –mondtam ki nagy nehezen. – A tegnapot. A csókot. Egyszóval semmit. –mosolyodtam el halványan.       

-          Gondoltam. – nevetett rám. – Nos, ezen már én is gondolkodtam… De nem tudom, hogy te mit érzel. – nézett mélyen a szemembe.

-          Kedvellek, sőt. -  nevettem el magam. – Nem kerülöm a forró vizet, tetszel. –vallottam be.- De hé! Ezt nem a fiúnak kéne mondani? – csóváltam meg az ujjam az orra előtt.

-          A fiúk nem minden esetben beszélnek. – nézett a szemembe, de a pillantása a számon járt. Tudtam, hogy mi fog következni, tudtam, hogy újra megcsókol. Vonakodva húzódtam el tőle, mert én most tényleg beszélni szerettem volna és nem smárolni.

-          Louis! – mondtam egy kicsit erősebb hangsúllyal.

-          Azt hittem látszik rajtam, hogy teljesen odavagyok érted. – mosolyodott rám kisfiúsan. – Mit szeretnél? Mit mondjak? – kérdezte mosolygósan.

-          Hát nem tudom… - harapdáltam az alsó ajkam. Louis csak felnevetett, megfogta a kezem és a szívére tette.

-          Nézd csak. – tette a kezem a mellkasára. – Miattad csinálja ezt, ha nem leszel a barátnőm  akkor kiugrik a helyéről. Szóval?– nézett mélyen a szemembe és közben mosolygott. Lefagytam, mint egy jégdarab. Csak pislogtam ki a fejemből, és a boldogságtól meg sem bírtam szólalni. Aztán csak hevesen elkezdtem bólogatni és erősen magamhoz szorítottam Louist. A pasimat. A fiúm. A barátom. Olyan jó erre gondolni! Kicsit elvesztem a gondolataimban, ami azt eredményezte, hogy ha majd megkérik a kezem, körülbelül így fogok reagálni. Louis erősen magához szorított és csendesen a fülembe suttogta, hogy ’boldog vagyok’. Én pedig még mindig a megilletődőtség és a boldogság hatalmában voltam, így nem tudtam rá válaszolni. Lou kissé eltolt magától, majd az ajkaim felé közeledett, de már nem bántam. Éreztem, hogy enyhén megérint a szájával és éreztem, hogy mosolyog. Ettől pedig nekem is mosolyognom kellett, de nem bírtam sokáig és belenevettem a csókunkba. Éppen belemerültem a gyönyörű szemeibe amikor hangos sikolyt hallottam.  Felébredtek a többiek.

  

 Biztos voltam  benne, hogy a sikoly Saratól vagy Reatól jött. Louis megfogta a kezem és kézen fogva kimentünk megnézni, hogy mi is történik. Mind ketten kíváncsiak voltunk, hogy mennyire arat sikert a szivatásunk. Amikor az egyik sátorból Timothy jött ki üvöltözve, azaz sikítozva és a férfiasságára öntött konzervvel kiabált.

-          Mit keresel a nadrágomon hülye konzerv? – kiabált Timothy a nadrágjával, majd elvonult a sátruk mögé.

  

  Mi Louval csak egymásra néztünk és nevetésben törtünk ki. Nemsokára, mint egy láncreakció jöttek ki az emberek a sátrakból káromkodva, kiabálva, nevetve, vagy épp felháborodottan. Már éppen ajánlani szerettem volna Louisnak, hogy inkább bújjunk el, mert ha a többiek rájönnek, hogy mi voltunk, kikapunk. De elkéstem a figyelmeztetéssel. Hirtelen Louis eltűnt mellőlem és  még arra sem volt időm, hogy megnézzem hova lett, mert valaki átkarolta a derekam és elszalad velem a hátán.

-          Neeeeee! – ordítottam nevetve. – Tegyél le! – kiabálhattam akármit az elrablóm akkor sem tett volna le, ha eljátszom, hogy elájulok. Mivel a hátára voltam csimpaszkodva, láttam, hogy ki szalad velem az erőben, messze a többiektől. Sebesen lépkedett és már vártam, hogy mikor ál meg végkimerülésben. De hiába vártam nem állt meg. – Na jó! Ennyi elég lesz! Állj meg! – veregettem meg a rózsaszín pöttyös pólójú Zaynt. Ekkor megállt és letett földre. Láttam rajta, hogy kissé elfáradt, mivel jó mélyen beszívta a levegőt, és zihálva fújta ki. – Hol vagyunk? – néztem körben értetlenül, mivel teljesen elkeveredtünk a táborhelyünktől.

-          Ketten. –válaszolta mosolyogva Zayn.

-          Nem azt kérdeztem, hogy hányan vagyunk, hanem azt, hogy hol? –pislogtam rá rémülten.

-          Ez a büntid. – kacsintott rám én pedig rá nevettem, de csak a fejem tudtam csóválni.

-          Ez nem bünti. –tettem csípőre a kezem és úgy kémleltem az arcát.

-          Itt hagylak. – nyújtotta ki a nyelvét rám.

-          Biztos, hogy nem! – kaptam a keze után, mert már el is indult, de nélkülem.

-          Nana, Nana… - ismételgette a nevem. Ajaj ez rosszul kezdődik. – Nézz végig rajtam, úgy nézek ki, mint egy homokos. Vagy talán még rosszabbul is, és ez a te hibád. – mosolygott még mindig rám.

-          Zayn! – kiáltottam utána, mert megint elindult és megint nélkülem. – Ez nem vicces. – mondtam neki komolyan. – Nem hagyhatsz itt egyedül!

    

  Zayn ügyet sem vetett rám csak haladt vissza a többiek felé. Nem tudom pontosan, hogy hülyének nézett-e vagy naivnak. Arra számított, hogy majd ottmaradok és nézem, ahogyan ő visszamegy én pedig, mint egy remete egyhelyben fogom várni a felmentő sereget? Biztosan. Fogtam magam és utána szaladtam. Nem mondott semmit csak rám nevetett. Kihozott a táborhelyről abszolút feleslegesen engem, és saját magát is. Mi ütött ebbe a marhába? Kirándulni van kedve? Mindenesetre nem feszegettem a témát, mert nem volt hozzá türelmem, és mert Zayn árasztotta magából a pozitív energiákat, nem is tudtam rosszra gondolni. Volt időm megfigyelni, hogy Zaynen a pólóm milyen feltűnően hülyén áll. Jól láthatóan szűk volt rá, szóval ha majd leveszi akkor neki is adom. Valószínűleg úgy kinyújtotta, hogy két számmal nagyobb lett, azaz rajtam már nem fog túl jól állni.

  

   Lassacskán vissza értünk a többiekhez, akik már el is felejtették a reggeli malőrt. Körbe ülték a tábortüzet, ami persze nem égett mivel meleg és világos is volt, szóval felesleges lett volna neki árasztania magából a hőt és a fényt. Csak ücsörögtek és reggeliztek. Amikor megláttak minket egyszerre kezdtek értetlenkedni, hogy hova a fenébe tűntünk. Én kisé hisztisen előadtam a történteket, míg Zayn csak nevetve bólogatott mellettem. A srácok kapkodták köztünk a fejüket és nem tudták eldönteni, hogy kinek is higgyenek. Nekem aki körülírt egy nagyjából horrorfilmnek megfelelő történetet vagy Zaynnek aki csak egy „elkóboroltunk”-kal elintézte a megmagyarázást. Végül is ez az ügy lezáratlanul maradt, mert senki nem tudott rájönni, hogy mi is történt pontosan. Zayn egy amolyan „bosszúból csináltam” megjegyzéssel megnyerte a többieket akik csak helyeslően bólogattak.

 Nem foglalkoztam tovább a dologgal inkább leültem Louis mellé és kedvesen megpusziltam a száját, majd fancsali képet vágva elhúzódtam tőle, mire ő gyilkos pillantást vetett Harry barátjára aki szakadt a nevetéstől, a reakcióm láttán. De csak Harry nevetett. A többiek hatalmas szemekkel néztek engem és Louist. Rögtön tudtam, hogy min lepődtek meg ennyire, és már nyitottam is a szám, hogy egy újabb magyarázásba kezdjek de Louis megelőzött.

-          Harry én komolyan megöllek! – förmedt Lou Harryre.

-          Te kezdted Répácska! – bökött a fejével Harry, Lou felé.

-          Mi van? – néztem körül értetlenkedve.

-          Harry megetette Louist paradicsomszósszal.-  kuncogott Timothy.

-          Akkor azért olyan kellemes ízű a szád. – öleltem át Louist.

-          Ne haragudj. – pillantott rám a kék szemeivel és megcsókolt. Nem törődtem vele, hogy szörnyű ízű a szája, csak élveztem az ajkait. A többiek pillantása lyukat égetet belém. Boldogan rájuk pillantottam és elmeséltük Louval nekik, hogy mi is történt …

                         Délután*

 Végiglazsáltuk a napot és élveztük egymás társaságát. Néha elsütöttek egy-egy viccet a fiúkáink amin mindenki jóízűen nevetett. Nem is tudom, hogy bírtam ki eddig nélkülük. Itt van nekem Louis akivel éppen most jöttem össze és máris szerelmes vagyok. Pedig ilyen még nem fordult velem elő. Niall akit mindenkinél jobban szeretek megölelni, mert olyan illata van mint egy fánknak. Zayn akivel a legmélyebb gondjainkat szoktuk elmondani egymásnak. Harry akit néha megvernék amiért ennyire idegesítő, de nem bántom mert nagyon szeretem! Liam nélkül pedig egyszerűen el sem tudom képzelni az One Directiont! Még sosem láttam ennyire odaadó srácot, mint amilyen ő! Reat leszámítva, de ő ugyebár lány…

   Gondolataimban elmerülve kezdtem elaludni a földön. Éreztem, ahogy a szemeimre rácsücsülnek a kis álomtündérkék, így kényszerítve őket a lecsukódásra. Engedtem a kényszernek és lecsuktam szemeim. Kellemes érzés járta végig a testem, amikor éreztem, hogy valaki átkarolja derekam és szorosan mellém fekszik. Halványan elmosolyodtam és megfordultam, hogy szembe nézhessek az ismeretlennel.

-          Már majdnem aludtam. – nyomtam egy puszit Louis orrára.

-          Láttam, épp azért jöttem. Kész a vacsi. – kacsintott felém.

-          Már? De még csak most ebédeltünk. – pislogtam felé értetlenkedve.

-          Most, vagy délben? – kacagott rám. - Már 6 óra van!

-          Ó te jó ég! – tápászkodtam fel nehezen a kényelmes pokróckámról, amin ezek szerint már 3 (!!!) órája elmélkedek.

  

Mindenki hangosan nevetett amikor odaértünk a tábortűzhöz.  Kényelmesen leültem a számomra legszimpatikusabb farönkre és hallgattam, ahogy a hét srác éneklésbe kezd. Belemerültem Jason Mraz – I’m Yours számába, ami, mint kis csilingelő csengők csengtek a fiúk torkából. Lassan mi lányok is énekeltük velük és nagy nevetés közepette fejeztük be. Sara édesen nyomott egy csókot Harry szájára amire a fiú rámosolyodott. Reachel Timothy mellett üldögélt. Matt pedig odajött hozzám és erősen átölelt és a fülembe súgta, hogy jobb húgot nem is kívánhatna megának. Minden olyan feltűnően tökéletes volt ott abban a pillanatban.

 Liam és Reachel egy fa alatt beszélgettek gondolom az élet nagy dolgairól tele pocakkal. Merthogy le a kalappal Harry előtt. Istenien süt pille cukrot nyárson! Nem ez volt életünk legegészségesebb és laktatóbb vacsorája, de nekem rettenetesen ízlett!

-          Mizujs drága? – öleltem át barátnőmet.

-          Ez egy haszontalan kérdés. – nevetett rám Sara.

-          Oké, igazad van, de minden okés?

-          Persze. – mosolygott kedvesen rám, de ekkor megjelent a szerelem harcosa, Harry.

-          Lánykáim! Mi a helyzet? – kérdezte kissé kómásan. Érdekesen néztem rá mire megrázta a haját és megigazította, hogy olyan ’Harry Styles’-os legyen.

-          Ittál? – kérdezte tőle Sara.

-          Csak kicsit. De no para! Ez még nem árt. –mosolygott kedvesen és tényleg úgy tűnt semmi baja…

˛ ˙˙˙  Sara szemszöge  ˙˙˙ ˛

Már mindenki elment aludni csak mi maradtunk Harryvel csillagokat számolni. Nekem nagyon tetszett a program mivel olyan, de olyan édes amikor valakik csillagokat számlának a nagy sötétségben. Igen… vannak dolgok amiket elképzel az ember és már nagyon várja, hogy megtörténjen erre puff. Harry nem méltatott normálisan viselkedni velem. Folyamatosan tapogatott, amivel egy ideig nem is nagyon foglalkoztam. De egy idő után, már zavart, hogy nem velem van elfoglalva hanem a helyzettel. Próbálkozott élni az alkalommal, de elutasítottam.

-          Na! – mondtam, és lecsúsztattam a kezeit a fenekemről.

-          Menjünk inkább a sátorba. – súgta a fülembe. Nem nagyon tetszett a hangneme, de nem foglalkoztam vele. Lassan lefeküdtem és próbáltam elaludni, de Harry nem tágított. Tudtam, hogy kicsit ivott, de ez nem ok arra, hogy folyamatosan bepróbálkozzon. Újra átölelt és kezei járkáltak rajtam.

-          Nem Harry! – mondtam kissé hangosan.

-          Most mi az? – kérdezte értetlen hangon. Csak megráztam a fejem és lehunytam szemeim. Már azt hittem, hogy ő is alszik amikor megint éreztem kezeit.

-          Alszol cica? – suttogta a fülembe.

-          Nem. – hallattam egy nagyon csendes hangot, amit nem is lehetett teljesen kivenni. Harry erősen hozzám dörgölőzött, amiből tudtam, hogy mit szeretne. Kezeit újra éreztem és az ajkai hevesen az enyéimnek estek. Már a pólóm alatt járt a keze, amikor betelt a pohár.

-          Nem! – kiáltottam teli torokból és elnyomtam magamtól. – Ne! – vettem kicsit vissza a lendületből és felálltam. Harry értetlenül nézett rám, majd fintorogva felpattant és kiviharzott a sátorból.

-          Hova mész? – kérdeztem tőle, de csak meglegyintette a kezét és flegmán válaszolt.

-          Haggy békén!

-          De … - próbáltam utána menni, de megfordult és még határozottabban, mint előzőleg visszaszólt.

-          Csak, haggy békén!!!

Megsemmisülve visszabújtam a sátorba és csak bámultam magam elé. Nekem kellett volna megsértődnöm, amiért rám mászott… Vagy talán szólnom kellet volna neki, hogy én még nem vagyok erre kész? Összezavarodottan ücsörögtem a hálózsákomon, azzal a tudattal, hogy Harry kint van…