18. Vissza a hétköznapokba...

Mosolyt! Sajnos nem lett meg az 5 komi, de nem baj:DD Kijavítottam a nagy hibám ami annyi volt, hogy nem lehetett NÉVTELENÜL kommentelni, de most már lehet szóval várom őket:))) ez a rész nem lett egy nagy szám szóval 8 tetszik után következő :)) jó olvasást! smileeeee

 ˛ ˙˙˙  Sara szemszöge  ˙˙˙ ˛

Csendesen szuszogtam az éjszaka hatalmában, és minden pici neszre azt hittem, hogy Harry jön vissza. De nem. Nem jött, egész este vártam, hogy bejöjjön és átöleljen így tudatva velem, hogy minden rendben. Egy örökkévalóságnak tűnt ott feküdni egyedül és várni, a Napot, hogy újra köszöntsön. Nem sírtam, ami engem is meglepett, mivel feltűnően hamar el tudok érzékenyülni.

Kezdett egyre világosabb lenni, aminek szerintem én örültem a legjobban az egész világon. Amint úgy éreztem, hogy már itt az ideje kimenni rögvest kitörtem a sátorból, ami egész este egy cellaként őrzött magában, mint egy foglyot. Hűvös szél csapta meg a meztelen combjaim, amitől kirázott a hideg. Nem érdekelt! Szemem a környéket bújta és Harryt kereste, de sehol nem találta. Megborzongtam. Hol lehet? Erősen kezdett egy keserű érzés elönteni, ami azt éreztette velem, hogy nem lesz jobb nappalom, mint éjszakám. Ekkor hirtelen mocorogni kezdett Liam és Zayn sátra, aztán kilépett rajta Harry… Azonnal észrevett, de nem szólt hozzám. Az arca fáradt és bánatos volt. Nahát! Nem csak nekem volt rossz éjszakám.

-          Szia. – köszöntem halkan, de halhatóan. Vártam, hogy visszaköszönjön, de inkább elindult valamerre az erdőbe. Megalázva ácsorogtam a közös sátrunk előtt és éreztem, hogy egy picike gombóc csúszkál a torkomban. Szemeim megteltek dús könnycseppekkel és csak egy hajszál választott el attól, hogy kitörjön belőlem az igazi Sara. Aki sír mindenért, mindenkiért, ha  van ok rá, ha nincs. Hangtalanul szipogtam ezzel megakadályozva, hogy elgyengüljek.                 

Indultam vissza a „cellámba” amikor Reachel jött ki a saját alvóhelyéről mosolyogva és életvidáman. Kedvesen felém intett, de amikor meglátta az arcom rögtön eltűnt a kedves mosolya és felém szaladt, majd szorosan átölelt. Ő az egyetlen Nanan kívül aki rögtön tudja ha baj van, és nem untat vagy nem terhel felesleges kérdésekkel csak szorosan megölel és ezzel mindent, majdnem mindent, rendbe hoz bennem. Együtt leültünk a hálózsákomra és hagyta, hogy lassan az én tempómban elmondjam mi bánt. Mikor a lényeget is elmondtam az arca kőkemény lett és szörnyen dühös. Se szó se beszéd felpattant mellőlem és kiviharzott…           

  

   ˛ ˙˙˙  Reachel szemszöge  ˙˙˙ ˛

 Egyszerre változtak bennem az érzelmek. Olyan voltam, mint egy hömpölygő lávafolyam. Megállíthatatlan. Tudatosan mentem előre és kerestem Harryt. Már megvolt bennem a lendület, hogy amikor odaérek hozzá kikelve magamból ordítani fogok vele. De az út közben megváltozott. Egyszerre megálltam és hirtelen átgondoltam mindent. Sara kevésbé hibás, mint Harry, viszont Harry egy pasi, akinek letiporták a büszkeségét. Valakinél ez nem jelente ekkor dolgot, de most nem valakiről van szó, hanem Harry Styles-ról. Szóval lassítottam magamon, aztán megláttam Harryt ücsörögni a földön. Lehuppantam mellé és pár percig csak ültünk egymás mellett.

-          Nos… - kezdtem.

-          Ne hogy prédikálni kezdj itt nekem. – válaszolt kissé feszülten.

-          Oké. Akkor kérdezek, te pedig válaszolsz.

-          Legyen. – egyezett bele.

-          Van bűntudatod?

-          Van.

-          Szégyelled magad?

-          Kissé. – mondta halkan, én pedig tudtam, hogy nem is kissé. Tudom, hogy Harry mennyire szereti Sarat.

-          Rosszul esett? – faggattam tovább.

-          Rettenetesen.

-          Haragszol rá?

-          Kicsit. – vonta meg a vállát.

-          Nem kellet volna előbb erről beszélnetek? – pillantottam rá, amire lehajtotta a fejét és a tenyerébe temette azt.

-          De, de kellet volna. De ha elkap a vágy, akkor nem lehet irányítani magad. Ő pedig nem szólt nekem, hogy nem szeretné. Én pedig nem vettem észre. Egy marha vagyok. Most mit gondolhat rólam? Hogy egy vadállat vagyok? Megbántottam, de még ha valami mással, de pont ezzel bántom meg… - tört ki belőle. Mintha nem is ő lett volna. Sose gondoltam, volna, hogy Harry ennyire mélyen el tud gondolkodni magában. Nagyot nőtt a szememben!

-          Beszélj vele. Azt hiszi, hogy megbántott. – veregettem meg a vállát ezzel erőt adva neki. Halványan elmosolyodott majd folytatta.

-          Még ilyenkor is magát hibáztatja. – túrt a hajába. Én felálltam mellőle és otthagytam, hogy had tudjon gondolkozni. Talán nem kellet volna beleavatkoznom a kettőjük dolgába de, most ezt éreztem helyesnek…

   

  ˛ ˙˙˙  Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

Összepakoltam, miközben Louis aludt. Boldogan pásztáztam az arcát és önkéntelenül is elmosolyodtam. Kellemes reggeli szellő járta át a sátrat, amikor ki cipzároztam a bejaratott ezzel utat engedve a friss levegőnek. Louis megborzongott, majd jobban bebújt a hálózsákjába. Hagytam had élvezze ki az utolsó reggelünk az erdőben így kimentem és boldogan sétáltam a nagy takaróba göngyölt Zayn felé.

-          Jó reggelt Plüss Maci. – böktem oldalba. Kedvesen rám mosolygott, de nem tetszett nekem a kinézete. - Valami baj van? – érdeklődtem tőle és a kezem a homlokára tettem.

-          Csak nátha. – biccentett felém, de a homloka tűz forró volt.

-          Zayn! Lázas vagy. – ültem le mellé és kétségbeesetten néztem rá.

-          Ne aggódj már! – nevetett fel. – Este valaki kitúrt a helyemről és takaró nélkül aludtam.

-          Liam? – kérdeztem, mivel Liammel van közös sátruk.

-          Nem, dehogy! Liam olyan mint, egy élőhalott. Este olyan mozdulatlan, hogy néha megijedem tőle. – mesélte mosolyogva és közben szuszogott.

-          Hát akkor? – kérdeztem újra rá.

-          Harry.

-          Harry? – keresett el a szemem. – Mit keresett Harry nálatok?

-          Nem mondta nekünk sem. Csak bejött és megkérte, hogy ma had aludjon itt.

-          Hozok neked valami gyógyszert oké? – mosolyogtam rá, majd egyenesen Saraék sátra felé mentem.

Óvatosan beléptem és Saraval találtam magam szembe. Az arca megviselt volt és szomorú. Tudtam, hogy baj van de nem feszegettem a témát.

-          Kéne valami lázcsillapító Zaynnek. – mondtam neki tök hétköznapian.

-          Adom is. – pattant fel, és a táskájában matatott, majd előkapott két pici fehér bogyót. – Két korty vízzel nyelje le, egyszerre!

-          Elmondod most, vagy majd később? – érdeklődtem tőle, utalva arra, hogy feltűnően látszik, hogy nincs minden rendben.

-          Később.- válaszolta egyszerűen. Megöleltem és kimentem.

Zayn mellett már Liam is ott szobrozott. Kedvesen üdvözöltem Liamet, majd egy pohár vizet és a két szem gyógyszert a kezébe nyomtam. Leültem mellé ismét és egy faággal babráltam, amikor két erős kéz átkarolt hátulról.

-          Mikor indulunk? – kérdezte rekedt hangon Matt.

-          Szia, neked is. – mosolyogtam hátrafelé és a karjait lehámoztam magamról.

-          Ha mindenki felkelt összepakoltunk, indulhatunk is. – mondta Liam.

-          Tomothy?- kérdezte egy nagyon, de nagyon fáradt hang. Már épp nevetni akartam, amikor hátrafordultam és megláttam az ugyancsak náthás beütésű Niallt.

-          Te is beteg vagy. – jelentettem ki szomorúan.

-          Nem, dehogy!! – mondta határozottan a szőkeség, majd egy hatalmasat tüsszentett. – De, mégis!

-          Ezzel takarózz be azonnal! – parancsolt rá Rea, aki a semmiből tűnt fel egy pléddel. Majd Niallel együtt odajöttek hozzánk és leültek. Matt ölében kuporogtam és éppen azt figyeltem, hogy mennyire hasonlít a kezünk, amikor Harry lépkedett el mellettünk.

-          Sziasztok. – köszönt, de a hangjában nem voltak érzések. Csendesen visszaköszöntünk neki, ő viszont nem állt meg a társaságban, hanem bement Liamék sátrába.

-          Na, ezt meg mi lelte?  - kérdezte mögülem Matt.

-          Hosszú. – legyintett Rea. – Haggyátok! Most magával kell dűlőre jutnia. Rögtön Reara kaptam a tekintetem, aki csak elmosolyodott, majd pislogott kettőt. Még most sem értettem, mi történt Sara és Harry között, de ha Rea nyugodtan kezeli, akkor nincs miért aggódnom.

-          Ááááá! – nyújtózkodott gy nagyot Louis a sátorból kilépve. – Hmm. – nyöszörgött még egy sort,  majd odabicegett hozzánk mackótempóban.

-          Szia, édes! – hajolt le hozzám és egy csókkal köszöntött.

-          Húha… - köszörülte meg a torkát Matt. – Kicsit fura, hogy a húgom az ölemben ül, közben meg a pasijával smárol. – a többiek felnevettek mi meg Louissal befejeztük egymás köszöntését.

-          Harry? Sara? – nézett körül Lou a társaságon.

-          Harag van. – vonta meg a vállát Timothy aki vagy Louis előtt 1 perccel érkezett. Louis szemei nagyra nyíltak és értetlenül nézett ránk.

-          Hol van Harry?- kérdezte hevesen.

-          Ne, majd ők elintézik. – kulcsoltam ujjaim Lou ujjai köré.

   

                  3 óra múlva*

Már mindenki összepakolt és a sátrakat is leszereltük, csak Harryék nem voltak készen. Sara pakolászott Harry pedig csak ült és nem segített neki. Mindenki érdekesen nézett rá, majd amikor megelégelte a szúrós pillantásokat odament a barátnőjéhez és némán összepakolta a holmiát. Nem szóltak egymáshoz csak némán pakoltak. Mi néztük, ahogyan némán elhaladnak egymás mellett. Valószínűleg feltűnt nekik, hogy úgy nézünk, mint a moziban így mind a ketten értetlenül meredtek ránk.

-          Valami baj van? – tárta szét a karját Harry.

-          Öööö. – kezdtünk egyszerre valamivel matatni, mintha eddig nem is őket bámultuk volna.

Kicuccoltunk az autókhoz és indulásra készen mindenki bepattant az autóba. Döcögve mentünk az úton, közben pedig nem nagyon beszélgettünk. Mindenki Saran és Harryn gondolkodott…

   

                       Londonban*

Felfrissülten pattantam ki az autóból és szívtam be a kissé egészségtelen levegőt. Nem akartam most elválni a fiúktól, de Matt holnap megy el és Timothy is. Így megkértem Lout, hogy vigyen minket haza. Őt sem nyűgözte le az ötlet, de megértette.

Nana ruhája aznap

Sara ruhája aznap

Reachel ruhája aznap

-          Holnap találkozunk. – köszöntem el a srácoktól és hosszasan megcsókoltam Louist.

-          Igyatok teát, ne menjetek sehova vagy két napig. Főleg te Zayn! – okosította a két náthás srácot Rea.

Sara és Harry nem köszöntek el egymástól, csak szomorú arccal intettek úgy általánosan mindenkinek. Lassan behordtuk a cuccokat a házba és megkezdőthetett a normális életünk fák, fű, és egyéb természetes dolog nélkül…