21. Búcsú

Mosoolyt :)) Itt lenne a 21.rész, sajnos még mindig nem győződtem meg , hogy elegen olvassák ahhoz a blogot, hogy legyen értelme írnom. szóval ha olvassátok akkor kérlek IRATKOZZATOK FEL RENDSZERES OLVASÓNAK ,és nyugodtan KOMMENTELJETEK AKÁR NÉVTELENÜL is  mert nem haragszom ám érte!!! :) úgy terveztem, hogy 4 komi után hozom is a következő részt :) viszont nem tudom, hogy meddig fogom szajkózni még ezt a "nincs elég olvasóm" témát... egy ideig, de ha nem lesz több akkor valőszinüleg befejezem. De lehet, hogy nem, mivel azoknak is síivesen írok akik eddig is olvasták/olvassák . smileeee

A közöny egy alap dolog lett nálam, mióta apa ott ül a kanapén és csak írogat egy füzetbe. Próbálok úgy tenni, mintha teljes mértékben hidegen hagyna, hogy mit tesz. De ez csak álca. Az álarc alatt mindig ott lapul az, amit valójában gondolok, az, amit szeretek elnyomni magamban. Pedig pont az kéne tennem, amit azaz elnyomott hang mond. Azt suttogja, hogy menj oda és öleld meg! Menj oda és kezdjetek mindent új lappal! Ő az apukád! De nem hagyom magam befolyásolni ennek a kis hangnak. A büszkeség nagyúr, aki nem haggya helyesen cselekedni az embert…

Éppen kávét kotyvasztottam apának, mert ez az egy dolog van, amit tudom, hogy szeret. Nem akartam a kedvében járni, de annyira primitív vagyok, hogy elképzelem azt, ahogy holnap már könnyesen búcsúzunk el egymástól. Álmok…

Háttal álltam a bejárati ajtónak és egyenesen közeledtem apához a bögre kávéval egyensúlyozva a kezemben, amikor a jól megszokott csengő megszólalt. Hiába ismerem ezt a kellemes, mondhatni kellemes dallamot, most valahogy szívroham közeli állapotba hozott. Gyorsítottam a tempón és apa kezébe nyomtam a kávét, majd az ajtó felé igyekeztem. Kinyitottam és a legnagyobb meglepetésemre Louis feszült arcát láttam.

-          Jöttem… - lihegte.

-          Látom. – mosolyodtam rá.

-          Jól vagy? – kérdezett nagy aggodalmas szemekkel.

-          Persze. – néztem felé értetlenül. – Miért?

-          Csak mert Reachel mondta, hogy apukád itt van és, hogy nincs túl jó kapcsolatotok. –kezdte magyarázni Louis.

-          De jól tájékozódott a fiatalember. – bújt elő a hátam mögül apa.

-          Jó napot. – köszörülte meg a torkát Louis. Tapintható volt a feszültség közöttük. Apa egy amolyan „ jó első benyomás” arccal kémlelte Louist aki elég visszafogott arcot vágott.

-          Ki tisztelhetek benned? – mordult Louisra apa. Épp mondani akartam, hogy senkit, hogy Lou csak egy barátom, de ekkor megelőztek a válasszal.

-          Louis, a lánya fiúja. – nyújtotta a kezét Lou. Apa szemei szikrát szórtak, és mintha láttam volna ahogyan meghalnak az idegsejtjei az idegesség miatt. Mindig is kínos téma volt nálunk a”pasi ügy”.Sosem volt szabad választásom e téren. Anya még így sem tud Louisról, de ő még az egyszerűbb eset…

-          Szóval a fiúja… - méregetett a szemével apa. – Ez esetben viszlát Louis.

-          De… - dadogtam. – 19 éves vagyok! Majd én eldöntöm!!! – erősködtem.

-          Befele. – parancsolt rám apa.

-          Mi?? Ez az én házam! – kezdtem hisztizni.

-          Öööö . – kapkodta a fejét köztem és apám között a fejét Louis.

-          Majd hívlak. – néztem mélyen Lou szemébe remélve, hogy megérti a célzást. Ő csak bólintott, és csendesen hátrált. Apával valószínűleg olyan kedves látványt keltettünk, hogy a hátrálás volt a legjobb távozási mód.

Becsörtettem a házba, fel az emeletre és megint hatalmába kerített az „utálom az apám!” érzés. Idegesített, hogy még mindig meg akarja mondani nekem a fiú ügyeket! Alig ismer!!! Semmi köze a magánéletemhez! Felnőtt  egyetemista lány vagyok,(nem sokkára) aki képes kiválasztani azt az embert, akivel jól érzi magát és szeret!

-          Julia! – szólított egy hang  (egy kedves és szerethető embertől származó hang).

-          Igen? – haladtam le puffogva a lépcsőn.

-          Nagyot csalódtam benned. – kezdte a jól megszokott prédikációt. – Egy ilyennel jársz?

-          Hogy mered kritizálni!? Apa, csak reggelig  bírjuk ki egymás társaságát. – tettem fel védekezésképpen a kezeim magam elé.

-          Nem engedem, hogy együtt legyetek!

-          Nem engedem… Mert engem az biztosan érdekelni fog! – feleseltem vissza. Nem vártam meg a választ csak felkaptattam az emeletre és magamra zártam az ajtót. Küldtem Lounak egy üzenetet amiben ez ált: „ Apukám sikeresen elvágta magát nálam! Ne aggódj, mindent elintézek! Nagyon szeretlek!” Majd bekapcsoltam a telefonom a Cash Cash – Victim Of Love című dalát és csendesen dúdolva megnyugodtam…

             Reggel*

Ugyan úgy ébredtem, mint ahogy elaludtam. Rápillantottam az órámra, ami pontosan 5:45 percet mutatott. Nagyot fújtam, majd megindultam a fürdőszoba felé. A víz jó hatással van az emberre, mert minden dolgot letisztít a válláról és hagyja, hogy elmerüljön az ember a gondolataiba. Nem zavarja semmi, se senki csak ő van. Én is kihasználtam a tusolásnak ezt az örömét. Csendesen, szinte nesztelenül vettem le ruháim, majd reszketve lépkedtem a feltűnően hideg csempén végig, egészen a fürdőkabinig. Ott pedig langyos vízzel tisztítottam meg magam. Levendula illat repkedett, ami a tusfürdőmből szabadult fel. Gondolataim tengeren túl jártak, és bebarangolták ez egész világot. Régi vágyaimat felelenevítették és újra egy jó dolognak tűnő vágyat képeztek belőle. Amit egyszer meg kell majd tennem, vagy valósítanom. A depressziós hangulat kezdett a hatalmába keríteni, úgyhogy itt volt az ideje változtatni rajta. Visszagondoltam a múltra, a viccekre, a poénokra, baromságokra és a többi olyan dologra, ami mosolyt csalt az arcomra.  Láttam magam a tükörben, ahogy egy óriási mosoly teng - leng az arcomon. Ezt a tükörképet díjazom!! Sokkal boldogabb, mint a tegnapi, ami inkább eltűnt volna, de a mai az igazi én! Aki erősen megállja  a küzdelmeket, és aki soha nem adja fel (kivéve akkor amikor igen).

De jobban belegondolva, nincs is miért panaszkodnom! Mindenem megvan, barátok, család, teljesen jól állok anyagilag, habár most már itt lenne az ideje hasznosan eltölteni a nyár utolsó hónapját! Pontosan!!! Egy újabb remek ötlet! Munkát keresek magamnak!

De mielőtt elmerülnék újra a gondolataimban, befejezem a fürdést, mert már egy és fél órája (!!!) állok a zuhany alatt és könyörtelenül engedem a vizet a zuhanyrózsából. Szörnyű vagyok…

Felvettem egy egyszerű sportos öltözetet és nekiláttam a reggeli készítésnek. Apa még valószínűleg aludt, habár nála semmi sem biztos! Táncolva készítettem el a bundás kenyeret magamnak… meg persze apának is. Mivel még volt egy kis időm úgy döntöttem, hogy csomagolok apának egy kis útravalót. Pár szendvics, innivaló és valami olvasnivaló. Kész is voltam mindennel, amit elterveztem és még mindig csak 8:30 volt. Jó ötletem támadt, ami egy gyors reggeli TV nézést jelentett. Lehuppantam a kanapéra, majd a távirányítóval a kezembe kapcsolgattam a csatornák között. Voltak tragédiák, nagy események, sztárhírek stb. Nem kötött le egyik sem. Nevetni szerettem volna! Hangosan! Úgy, hogy mindenki tudja, hogy jó kedvem van! Hogy boldog vagyok. De ez nem egy egyszemélyes munka, márpedig én egyedül voltam. Sara a srácoknál, Rea pedig elvileg Nathannél aludt.

Kopogást halottam a lépcső felől, majd megpillantottam apát útra készen. Szememmel méregettem, és értetlenül néztem a kezeiben tartott bőröndöket is.

-          Nem csak délután indul a gép? – kérdeztem halkan.

-          De, csak jobbnak látom, ha már megyek.

-          Kilenc óra van… - ráztam meg a fejem.

-          Még meglátogatok valakit. – mondta teljesen nyugodtan apa. Faggató pillantásokat küldtem felé, de nem igazán értette.

-          Nem szeretnéd elmondani, hogy most mi van? Vagy talán tájékoztatni, hogy kit is látogatsz meg? – sétáltam oda hozzá és segítettem neki lehozni a két bőröndöt a lépcsőkön.

-          Egy gyerekkori barátommal találkozom.

-          Értem. – túrtam a hajamba. – Máris mész?

-          Igen. Szeretlek. - ölelt meg. – Ne haragudj rám!

-          Én is. Te se! Mattnek üzensz valamit? – kérdeztem úgy, hogy nem néztem a szemeibe.

-          Hjaaaj. – fújta ki fájdalmasan a levegőt. – Mond meg neki, hogy bocsásson meg, és anyádnak is. – mélyen a szemeibe néztem és láttam, hogy komolyan gondolja. Láttam, hogy fáj neki, és, hogy szomorú. Szomorúbb, mint valaha. – És drágám! – fordult vissza a kapuból. – Sok boldogságot! – kacsintott rám. Tudtam, hogy Louisra és rám gondol. Éreztem, ahogyan fáj, hogy így megy el. Nem akartam ezt! Gyors léptekkel utána szaladtam és olyan erősen öleltem amilyen erősen csak tudtam!

-          Nagyon szeretlek! – suttogtam.

-          Minden rendben lesz kicsim. – simogatta meg a fejemet.

-          Gyere hamar. – érzékenyültem el a végére. Letörölte a kikívánkozó könnycseppet a szememből, majd beszállt az épp megérkező taxiba.

                  Délután*

-          Szia. – mosolygott Louis rám.

-          Elment. – néztem a szemébe.

-          Majd jön. Ne legyél szomorú. – ölelt magához a küszöbön.

-          Nem szeretnék az lenni. Beszéljünk valamiről, ami eltereli a figyelmem kérlek. – bújtam még jobban a mellkasába. – Mit csináltatok ma?

-          Dedikáláson voltunk. – ültünk le a kerti pagodába. – Majd fotózáson, ahova Harry Sarat is elrángatta. A fotós pedig vagy száz képet csinált róluk, mondván az egyik legfelkapottabb pár lettek, hogy had legyen az ő újságja az első, aki meginterjúvolja Mrs. Henderson-t. Úgyhogy! Megvan a következő címlap sztori! – nevetett.

-          Édesek. – hajtottam a fejem a vállára.

-          Zayn és Niall vettek egy kiskutyát.

-          Mi?????? – néztem hirtelen Louisra.

-          Mondom, vettek egy kiskutyát. Egy németjuhászt. Csak szimpla felindulásból. – mosolygott Louis.

-          Bolondok. – nevettem én is. – Most merre vannak?

-          Harry és Sara leléptek valami szülinapi ajándékot keríteni Liamnek, Reachel ugye azzal a sráccal van, akit mi nem ismerünk. Niall és Zayn pedig a kutyájukat vitték el az orvoshoz, valami alapvizsgálatról regéltek.

-          Liam? – simítottam végig az arcán, mert láttam, hogy kissé borostás. Sziszegtem egy kicsit mire felém fordította a fejét.

-          Megkértek, hogy borostával menjek a fotózásra. Zaynt is. De ha neked nem tetszik, akkor megyek és azonnal megborotválkozom. – villantotta rám elbűvölő mosolyát.

-          Ne viccelj! Írtó sexy. –nevettem rá, amire ő csak egy hosszú csókkal válaszolt.

-          Szóval Liam. – engedte el az ajkaim. – Fent kuksol a szobájába amióta hazajöttünk. Tegnap, ha jól láttam kisebb sokként érte amikor Rea elmondta, hogy a pasijánál alszik. –vakargatta a fejét Lou.

-          Nem tudott róla? – kérdeztem.

-          Senki nem tudott róla! Még Sara sem! Szerintem Liam összetört. – nézegette a kezem Lou.

-          Felvidítsuk? – álltam fel.

-          Hogyan? – mosolygott felém. Az arcába belesütött a nap, ami kiemelte a szemeit én pedig álló helyzetemben elolvadtam.

-          Menjünk el ma bulizni. Rátok fér. Liam pedig ne a szülinapja előtt kezdje meg a depressziós korszakát. – tettem csípőre a kezem és úgy okosítottam barátomat. Nem szólt semmit csak elkapta a derekam és az ölébe húzva megcsókolt.

Elszakadtam Louis ajkaitól és kézen fogva mentünk fel Liamhez. Csend volt az egész házban, ami Louis fülét egyértelműen bántotta, így út közben eleresztett egy nagy ordítást, ami egy oltárian hangos „ÁÁÁÁÁÁÁÁ”-zásban ki is fulladt. Várta, hogy folytassam az ökörködését és nem is kellet csalódnia bennem. Én is rázendítettem az „ÁÁÁÁÁÁÁ”-zásra, majd közösen folytattuk.

-          Mit műveltek őrültek? – csapódott ki Liam szobájának ajtaja.

-          Bemelegítünk az estére. – vigyorgott Louis.

-          Estére? – kérdezte Liam.

-          Bugi, bugibugi lesz. – kezdtem rázni a fenekem idétlenül.

-          Nektek. Én nem megyek. Még mindig beteg vagyok. – köhintett (hamisan) Liam.

 -          Nem kapsz választási lehetőséget. –tárta szét a karját Lou.

           Este*

Nem régen értem vissza a fiúk házához, mivel hazaszaladtam átöltözni. Végül is nem mehetek úgy egy buliba, hogy a melegítőm virít rajtam, nem de? Na ugye! Szóval megvolt az átöltözés, megvolt a hangulat, megvolt a társaság (megvolt a havi csaj problémám, emiatt fekete ruhát kellet felvennem) már csak Reachel hiányzott. De ő azt mondta, hogy Nathel jön a buliba. Szóval mi többiek megindultunk partyzni egy jót! Bilit (Zayn és Niall kutyája, nem tudom, hogy miért lett Bili a neve…) otthon hagytuk egyedül (!!!) amiért Niall megharagudott, Zayn pedig előre szólt, hogy nem vállal felelősséget, ha valamit tönkre tesz.

Megérkezve a zártkörű buliba elszabadult bennünk az ördög. Ittunk, táncoltunk és ráztuk amennyire csak rázni lehet, de az estének még korántsem volt vége, sose gondoltam , hogy ilyen fog történni de mégis megtörtént…