22. Meggondolatlanság

 Mosoooooolyt!! Jó kedvemben találtok, mivel kezdem magamba táplálni a "minden oké" elvemet, amit a felvételi miatti szorongás vált ki belőlem, Ezerbrillió bocsánat amiért ritkán hozok részeket de nézzétek el nekem, mert hiába szeretek írni és sokkal jobban szeretnék nektek írni, mint tanulni de muszáj! A részhez csak annyit, hogy kicsikét rövidke lett de annál eseménydúsabb remélem elnyeri a tetszéseteket. 3 komit kérek és a megszokottakat amit nem szeretnék megint leírni. smileeeee :)

A felemelőbbnél is felemelőbb érzés gondtalannak lenni. És ezt az érzést mindenki megkaparinthatja, csak tudni kell a módját. Mi megtaláltuk az esti Night Club-ban. Nem nehéz a recept: pár feles, jó társaság, és még egy jó pár feles és már azt sem tudod, hogy merre vagy. A felhők fölött lépdelsz a tűsarkúddal, ami tönkretette a lábad, de nem érdekel semmi. Csak érzed a feltörő adrenalint, ami szétárad a testedben és még inkább beleéled magad a táncba. Nem hittem magam sosem egy nagy partyarcnak, de most annyira, de annyira beleolvadtam a tömegbe, hogy talán tőlem senki nem rázta jobban. Aztán  bekövetkezik a kifulladás, amikor már nem bírod megemelni a lábad és a felhők amiken eddig járkáltál, betonkötésként tartják fogva a lábaid, amit olyan nehezeknek érzel, hogy mozdítani sem bírod őket. Ilyenkor jól jön, ha van egy segítő kar, ami elkap a zuhanás közben és nevetve kérdezi, hogy mi történt.

-          Jajj de szerencsétlen vagyok. – nevettem én is, és elkezdtem feltápászkodni a földről.

-          Nem vagy az. –karolta át a derekam és segített a feltápászkodásban egy idegen.

-          Már azt sem tudom, hogy ki vagyok. – nevettem még mindig. – Szóval nem tudok bemutatkozni.

-          Nekem még menni fog. – karolt még mindig szorosan az srác. – Clark.

-          Clark, nahát. Az egyik homokost is így hívják abban a sorozatban, amit azon a fura adón adnak… Nem te vagy az? – kérdeztem tőle. Ő csak érdekes képet vágott majd kitört belőle a nevetés.

-          Nem a saját nememhez vonzódom… Inkább a tiédhez. – kacsintott, de abban az állapotban nem nagyon értékeltem azt amit mond. – Viszont te szörnyen leittad magad, hazavigyelek? – kérdezte tündéri hangon, és talán a föld összes embere azt mondta volna, hogy ennyire édes embert, mint őt még sosem látott.

-          Persze, perszeeee. – lóbáltam a kezemet magam előtt. Nem tudtam hova megyek, azt, hogy kivel megyek, egyszerűen olyan voltam, mint akinek minden emlékét kiszűrték volna az agyából.

-          Jöttél valakivel vagy valakikkel? – állított meg Clark és, nagyon helyesen megkérdezte. Ha józan lettem volna, biztosan értékelem, hogy normálisan viselkedik.

-          Neeem, dehogy! Tök egyedül vagyok. – válaszoltam egy hatalmas nagy baromságot. Nem voltam egyedül. Csak arra az öt perce, amiben éppen belebotlottam Clarkba.

Kifele vezetett a clubból én pedig elég instabilan haladtam utána, mint akinek bekötötték volna szemeit és nem azt hiszi, hogy valami cukorka mezőre vezénylik. A két hatalmas és erős kéz nem engedte el a derekam és határozottan vezetett egy fekete autóhoz. Mindent rózsaszínnek láttam, és nem érzékeltem a veszélyt. De józan fejjel sem gondoltam volna azt Clarkról, hogy a rossz szándék vezérli. Behuppantam az anyósülésre és úgy tettem mintha aludnák. Calrk a másik oldalról beszállt és érdekesen nézett rám  (nem mintha láttam volna, mivel be volt csukva a szemem, de éreztem). Újra nevetésen törtem ki, és körülbelül úgy viselkedtem, mint egy öt éves.

 -          Hol is laksz? – indította el az autót Clark.

-          Sohaországbaaaan. – nevettem fel. Clark is nevetett, de aztán megkérdezte újra, amire megint nem kapott használható információt. Annyira nem voltam magamnál, hogy ha megkérdezték volna, hogy milyen városban vagyok, per pillanat biztosan rávágom, hogy Moszkva… vagy egyéb elképzelhetetlen válasz.

-          Figyelj. Nem akarok tolakodó lenni, de inkább gyere el hozzám ma estére. – ajánlotta fel. Azt hittem, hogy a pizzáról beszél, mivel a szavai összefolytak és azt halottam, amit hallani szerettem volna.

-          Rendben. De akkor sonkás sajtos legyen. – egyeztem bele, hogy ma nála aludjak, közben pedig a pizzáról zagyváltam.

-          Tessék? – ráncolta össze a szemöldökét.

 -          Fáj a lábam! – nyúltam a cipőmért, majd egy rántással lehúztam őket. - Így már jobb.

Az autó elindult én pedig helyesnek éreztem, amit teszek. Bele sem gondoltam, hogy a többiek halálra fogják magukat izgulni értem, hogy mégis hova tűntem. Én csak mentem valahova, valakivel, valamerre…

    

 ˛ ˙˙˙ Louis szemszöge  ˙˙˙ ˛

Éppen visszatértem két pohárral a kezemben és Nanat kerestem a szememmel, de nem találtam sehol. Egyre idegesebb lettem és a fezsültség eluralkodott a testemben. Merre lehet? Hová tűnt? A két poharat belenyomtam egy ismeretlen kezébe és még hevesebben kezdtem keresni Nanat. Beleütköztem Reaba és a pasijába akinek a nevét még mindig nem tudom. Gyorsan elmondtam nekik, hogy pát  pillanatra hagytam magára a barátnőm aki ez alatt a pár pillanat alatt fel is szívódott.

-          Mi? De hol hagytad? – rémült meg Reachel.

-          Ott. – mutattam a közelben lévő asztalra. Rea és a srác elmentek az asztal környékén keresgélni Nanat, még az asztal alá is benéztek, amitől kissé megijedtem… Asztal alatt? Minek kell, ott megnézi?

Már vagy 15 perce járkáltam fel s alá a szórakozóhelyen és kerestem a barátnőmet, de körülbelül annyi esélyem volt, mint egy disznónak repülni. Eltűnt. Lehet, hogy hazament? Vagy valaki elrabolta? Minden megfordult a fejemben, de egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot, hogy nincs sehol…

  

  ˛ ˙˙˙ Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

*Reggel

Minden simán indult. Kivéve a fejfájást, gyomorgörcsöt, hányingert, egy ismeretlen illatot és főként egy ismeretlen manust magam mellett. Csendesen vettem a levegőt, és próbáltam beindítani az agyamat, hogy ne csak egy fehér folt legyen az, amire emlékszem a tegnapról. Mozdulatlanul gondolkodtam és már szerintem egy ér is kidagadt a halántékomon az erős gondolkodástól, amikor egy ismeretlen, de mégis ismerős hang megszólalt mellettem. Riadtan odakaptam a fejem és levegőt nem véve bámultam a srácra.

Clark

-          Nem emlékszer semmire. - vigyorgott rám. – Gondoltam.

-          De! Clark vagy. Ennyi megmaradt. De mi a bánatot keresek itt? – ültem fel és akkor vettem észre, hogy egy idegen ing van rajtam. – Mi a… ? – kezdtem tapogatni magamon az inget. – Csak nem… ?

-          Hát… - nyújtózkodott egyet mellettem önelégült mosollyal a srác.

-          Úristen! – szörnyülködtem el. – Ne! Ne! Ne! – csapkodtam a kezemmel és ruháim után kezdtem kutakodni.

-          Most mi van? – kérdezte meglepetten.

-          Hogy, hogy mi van? Ember, ha most mi lefeküdtünk, azt hiszem, kipróbálom a hídról leugrósdit. – túrtam a hajamban idegesen és folyamatosan forgolódtam.

-          Nyugi van. – feszegette a lazaság határait a fiú.

-          Hé! Én nem emlékszem arra, hogy mi bármit is csináltunk volna. – hisztériáztam.

-          Pedig de!

-          Nem! – erősködtem. - Mindenre emlékszem! Gyökér!

-          Rosszul emlékszel a dolgokra cica. – nevetett rajtam miközben a ruháim kaparászom elő.

-          Figyelj! – trappoltam elé és fenyegetően megálltam előtte. – Arra emlékeztem, hogy jó fej vagy, de lehet, hogy csalóka ez az infó. – fújtam az arcába, majd elvonultam átöltözni.

Kapkodva felvettem a tegnap esti gönceim és se szó se beszéd kiviharzottam a lakásból. Kardigánom szorongatva, sétáltam valamerre, majd nagy ügyesen leállítottam egy taxit és hazaszállítottam magam. Kipattantam és el is indulta a kapu felé, hogy végre otthon tudjam magam, amikor a taxi sofőre hevesen utánam kiáltott.

-          Elnézést kisasszony. De én sem dolgozom ingyen.

-          Bocsásson meg. De nincs nálam pénz. – pirult be a fejem és nagyon kellemetlenül éreztem magam.

-          Semmi gond. Hadja csak akkor! Úgy sem szállíthatok minden nap ilyen hölgyeket. – kacsintott kedvesen felém aztán elhajtott. Vannak még jó emberek…

Beszaladtam a házba ahol meglepetésemre teltház volt. Mindenki ébren. A mindenkin pedig a mostanában összeszokott társaságot értem. Egyszerre pillantottak felém és záporoztak a kérdéseikkel. Sara még el is bőgte magát. Louis a kanapén ült és az arcát a tenyerébe temette. Összeszorult a szívem és rögtön felé siettem.

-          Ne haragudj!!! – öleltem át szorosan. Nem viszonozta az ölelésem csak eltolt magától és ridegen rám pillantott, majd csendesen beszélni kezdett…