13. A pillanat

Mosooooolyt! Itt lenne a bűvös 13.rész:) Megvolt a 4 tetszik és a 2 komi, nagyon örülööök:) De! mint már említettem kis szünetet kell tartanom, hogy meglegyen az alap aki olvassa a blogot. Kb. a 15. résznél lesz egy rövidebb szünetke. Ha olvassátok akkor légyszíves iratkozzatok is fel:) 4 tetszik és 2 komi után következő rész:) smileeee

  Két héttel később*

     Repül az idő, egyre kevesebb maradt a nyárból. De csak most kezdődik a java. Taylor a múlt héten már visszarepült Doncasterbe. Sara már egy hete hazajött és a fiúk is megérkeztek tegnap. A srácok ma tartanak egy ’Újra Itthon’ bulit amire minket is meghívtak. Én és Rea nagyon örülünk ennek, de Sara kevésbé. Apropó Rea. Nathannel találkozgat és  nagyon jól megvannak. Még nem járnak de én már látom ennek a dolognak a végét. Nath párszor már átjött hozzánk, de szerintem Rea miatt főként. Sara elmesélte, hogy Harryvel volt egy kis félreértésük és most neki nagyon kínos lesz találkozni a sráccal. Matt és Timo nem jönnek velünk, mert majd megismerkednek a fiúkkal másképp. Ez volt Matt magyarázata…

  

Reachel ruhája

Nana ruhája

Sara ruhája

 Már elkezdtünk készülődni a bulira. Gyorsan letusoltam, és kivasaltam a hajamat. Imádom amikor egyenes, szerintem úgy sokkal jobban ál. Kiválasztottam egy csini ruhát, és egy icipicit sminkeltem. Sara nagyon hamar elkészült ahogy Rea is és csak rám vártak. Összeszedtük magunkat és indulhattunk is. Ajándékba vittünk egy üveg bort, és persze magunkat. Hamar a fiúkhoz értünk ahol már javában folyt a buli. Visszafogottan becsengettünk, és kevésbé visszafogottan ugrottunk a srácok nyakába a boldogságtól.

-          Ááááááá! – kiáltottam miközben Niallt öleltem át.

-          Hééé! – kiáltották ők is boldogan.

-          Már nagyon hiányoztatok! – ölelte meg Liam Reat.

   

Sara és Harry csak egy sziá-t mondtak egymásnak, de ez volt per pillanat a legkisebb gondom mivel, teljesen lekötött az, hogy újra láthatom Louist. Ezalatt a 3 hét alatt teljesen lebarnult, ami jól állt neki. Habár neki mi nem ál jól? Belenéztem a szemébe és kedvesen rámosolyogtam. Megöleltük egymást és a fülembe súgta, hogy ’hiányoztál’.  Nagyon boldog voltam, hogy újra láthatom őket. Beléptünk a nappaliba ahol nem várt tömeg volt. Ami talán csak a mi szemünkben volt tömeg, mivel mi 10-15 emberre számítottunk, de itt volt vagy 50 fő. Niall kedvesen megállított minket, felkapcsolta a villanyt és hangosan beszélni kezdett az emberekkel.

-          Hölgyeim és Uraim! Ők itt Doncaster angyalai. –mondta ki büszkén Niall. A mellettem álló Louis nagyra meresztette a szemeit és csípősen Niallra nézett.

-          Khmm. – utalt Lou arra, hogy ő is doncasteri és nem feltétlen férfias az angyal megnevezés.

-          Te az ördög vagy! – vágta rá mókásan Niall és belebokszolt Louis vállába. A „közönség” hangos nevetésben tört ki Niall megjegyzésén. Loui bevágta a durcit és sértett arcot vágott de én láttam, hogy mosolyog. Harry és Sara még mindig hidegen viselkedtek egymással pedig nagyon is jól tudja mindkettőjük, hogy mennyire hiányoztak a másiknak.

-          Óóó, Harry! Mennyit nőttél! Nahát! – próbáltam beszélgetésbe vonni Sarat és Harryt, de talán nem ez volt a legjobb téma, mert mindketten úgy néztek rám mint valami hülyére. – Akarom mondani, már nagyon hiányoztál nekünk. – mutattam a mutató ujjammal magamra és Sarara.

-          Neked lehet, neki nem hiszem. – mondta csípősen Harry. Sara csak döbbenten nézett rá és láttam az arcán a szomorúságot.

-          Harry! Én tényleg nem tudom miért viselkedsz velem így… - mondta Sara a padlót bámulva.

-          Én sem… - vakargatta göndör fürtjeit a srác. – Csak tudod azt hittem, hogy van köztünk valami. – kezdett kibontakozni a probléma. A többiek már elvegyültek csak mi hárman álltunk oldalt.

-          Én nem hittem, hanem tudtam! De azt a fiút mondom, hogy nem is ismerem!! – nézett most már határozottan Sara Harry szemeibe.

-          Azt ne mond nekem, hogy semmi alapja nem volt annak, amit mondott! – mosolygott Harry. De ez a mosoly nem olyan megszokott Harrys mosoly volt, hanem goromba, undok mosoly.

-          Rajtam csüngött! Tizenöt percig!!! Abban a tizenöt percben hívtál te! Akkor találkoztam vele először és utoljára! Még a nevét sem tudom… - magyarázkodott a barátnőm, de már kezdte elveszíteni a türelmét, és ezt Harry is látta.

-          Nem tudom … - tárta szét a karját Harry. Én csendben kettőjük közt álltam, és vártam, hogy Sara mikor robban.

-          Nem tudod? Azt nem tudod, hogy higgy nekem? – nézett Sara Harryre csillogó szemekkel. Talán azért csillogott mert könnyes volt, talán azért mert szomorú volt. Már több mint egy hónapja randizgatnak, szerintem nem itt kéne elrontaniuk egy ilyen butasággal.

-          Azt hiszem. – válaszolta Harry, de nem éreztem azt a határozottságot már a hangjában.

-          Miért akarsz velem összeveszni? – kérdezte Sara most már jól láthatóan könnyező szemekkel. Harryre néztem akinek döbbent volt az arca.  Valószínűleg sokkolta, hogy Sara ilyen könnyen sírni kezdett. De igaza van… Már két hete ezen rágódik, hogy hogyan tudná bebizonyítani Harrynek, hogy neki csak ő van.

-          Ne sírj! – kérlelte Harry bűnbánó arccal Sarat. – Én nem szeretnék veled összeveszni. – mondta a könnyező lánynak most már kedvesen. – Csak, féltékeny lettem, vagy még mindig az vagyok. – törölt le a lány arcáról egy könnycseppet Harry.

-          Bízz bennem, légy szíves. – pislogott Sara nagyokat Harryre, aki szerintem most megtört, halványan elmosolyodott és megcsókolta Sarat. És ennek a dolognak szemtanúja volt, jó az időzítésem, hahaa!

-          Akkor … - kezdte a lány, de Harry félbeszakította.

-          Akkor, remélem, hogy a barátnőmnek hívhatlak. – tartotta Sara arcát a keze között.

-          Huh. – ennyit mondott Sara, majd még egyszer megcsókolták egymást. Örömömben elordítottam volna magam, és szétkürtöltem volna mindenkinek, hogy ’ hé emberek ők itt járnak’ de ez nem az én dolgom. Lassan hátráltam, és magukra hagytam őket. Nem mintha eddig tudomást vettek volna rólam … Ahogy hátráltam egyszer csak éreztem ahogy egy kéz fogja meg a derekam és maga felé fordít. Megpördültem és hangosan felkacagtam. Két gyönyörű szempárt láttam, aminek a tulajdonosa elkezdett velem táncolni. Olyan jó volt érezni a kezét a hátamon, ahogyan irányít a tánc közben. Teljesen feltöltődtem, hogy újra Louissal lehetek.

  

 Csak táncoltunk mint két idióta ( ha egyáltalán lehet táncnak nevezni azt amit csináltunk ) de nem kerülte el a figyelmem a sarokban komor arccal üldögélő Zayn. Lassan odamentem hozzá és egy széket húztam mellé.

-          Szia, minden rendben? – ültem le a székre, és kedvesen rámosolyogtam. A fekete hajú fiú válaszra sem méltatott, csak megrántotta a vállá. –Szóval nem… - válaszoltam meg magamnak a kérdésem. – Mi a baj? – nyúltam a válla felé de ő csak arrébb húzódott. Meglepetten visszatettem a kezem az ölembe. – Zavarlak?

-          Igen… - válaszolta flegmán, de még csak rám se nézett.

-          Jó, csak azt hittem jól esne a társaság. –beszéltem hozzá még mindig kedvesen, de mi tagadás egy kicsit azért rosszul esett, ahogyan viselkedik velem.

-          Egy jó társaság valóban jól esne. – utalt arra, hogy nem pont én vagyok a legalkalmasabb vele beszélgetni.

-          Oké!- emeltem fel a hangom. – Nem kell velem bunkóskodni, csak próbáltalak kizökkenteni a „befordulok” rítusodból!

   

 Felálltam és otthagytam a sarokban. Puffogjon csak magának. Duzzogva vonultam vissza az emberek közé amikor Rea elkapta a kezem és oldalra hívott.

-          Mennem kell. – vágott rögtön a közepébe.

-          Mi? Minek? – próbáltam túlkiabálni a zenét.

-          Találkozom az egyik ismerősünkkel, szia. – köszönt el hirtelen és már csak egy ajtócsapódást láttam. Azaz kettőt, Liam Reachel után ment.

  

  ˛ ˙˙˙  Liam szemszöge  ˙˙˙ ˛

   Láttam ahogyan egy alak kilép az ajtón. Mivel én voltam az, aki szemmel tartotta az embereket, gondolkodás nélkül utána mentem, nehogy valami baja legyen. Netán rosszul lett vagy nem bírja a tömeget.

-          Hé! – kiáltottam a beazonosítatlan ember után, aki a kiáltásom után meg is fordult. Amint megláttam, hogy ki is az szélesen elmosolyodtam.

-          Mi olyan vicces? – kérdezte karba tett kézzel Rea. Látszott rajta, hogy fázik. Odamentem hozzá és a vállára terítettem a pulóverem. Kedvesen rám mosolygott, amitől egy kissé meginogtam. Reaval kapcsolatban rengeteg kérdésem van. Nem tudok dűlőre jutni magamban vele. Talán tetszik, de nem vagyok ebben annyira biztos.

-          Miért is jöttél ki? – érdeklődtem tőle.

-          Találkozom az egyik barátommal. – válaszolta és közben erősen nézte az utat. Mikor látta, hogy lenne pár kérdésem hozzá ami ’miért’-tel kezdődne fújt egyet és folytatta. – Azért nézem az utat, mert taxit hívtam, ami jó lenne ha sietne mert elfogok késni. – tette csípőre a kezét amitől a pulcsim majdnem leesett.

-          Megvárjam veled a taxit? – ajánlottam fel, hogy fagyoskodom vele kint a kapuban. Hiába van nyár, itt Londonban ez nem nagyon befolyásol semmit. Ugyan úgy hűvösek az éjszakák és általában a nappalok is.

-          Az jó lenne köszönöm.

 Talán még öt percet álltunk kint, aztán egy autó gurult elénk, aminek a tetején egy sárga tábla villogott Taxi felirattal. Rea kislányosan, alig érezhetően átölelt és elbúcsúzott tőlem, majd beszállt a járműbe és eltűnt. Én lassan visszamentem a házba, de útközben észbe kaptam, hogy a pulcsim Reachelen maradt. Nem voltam különösebben emiatt szomorú, mivel tudtam, ha majd visszahozza olyan illata lesz mint neki…

  

  ˛ ˙˙˙  Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

   Egyszerűen felrobbantam a dühtől, amiért Zayn így viselkedett velem. Addig agyaltam, ameddig kitaláltam egy szerintem tökéletes ötletet arra, hogy kiderítsem mi baja. Átverekedtem magam a tömegen, közben beleütköztem Harrybe aki éppen Sarat kereste, intettem neki, hogy a mosdóba ment, erre a fiú megindult utána. Még pisilni sem haggyák egymást. Elvettem az asztalról egy üveg piát és azzal a kezemben indultam meg a még mindig sarokban üldögélő Zaynhez.

-          Zaaaaaaayn! – kiáltottam rá, majd az ölébe huppantam, amit egy sziszenéssel és szemöldökráncolással jutalmazott. – Tudom én, hogy valami böki a csőröd, csak nem akarod elmondani. – tettettem a részegséget. Hála szorult belém valami színjátszás, ezért nem ment nehezemre eljátszani a szerepet.

-          Te totál részeg vagy! – nevetett rám a fekete hajú srác. Hát megérdemelném az Oscar díjat, Zayn pedig egy piros pontot mert nevetett. – Most akkor nekem kellesz rád vigyáznom? – kérdezte tőlem, olyan rosszfiús mosollyal. Ezt nem értem… A normális énemmel flegma, de a részeg énemmel jó fej. Mindenesetre nem eshettem ki a szerepemből.

-          Te leszel az ovo bácsi én pedig az óvódás. - nevettem rá idétlenül.

-          Gyere! – állt fel és fogta meg a kezem. Elkezdett a kert felé húzni át az embereken. Útközben láttam egy csodálkozó Horan és Tomlinson fejet, de csak mutattam nekik egy ’shhh’ jelet, amit remélem meg is értettek. De mire észbe kaptam már a kertben is voltam.

-          Befejezheted. – mosolygott rám Zayn. Próbáltam vegyíteni a ’nem értek semmit’ fejet és a ’ full részeg vagyok’ arckifejezést, de nem nagyon sikerülhetett, mert Zayn folytatta. – Tudom, hogy nem vagy részeg. – éreztem, hogy itt vége van a színészkedésemnek… tönkre ment a karrierem, letehetek az Oscar díjról is. ( :D )

-          Jó oké…- nevettem fel hangosan. – Csak gondoltam, így elfogathatóbb társaság lennék. – tártam szét a karom.

-          Nem azért voltam veled köcsög, mert nem tartalak jó társaságnak. – kezdett magyarázkodni Zayn. – Csak szükségem volt egy kis egyedüllétre.

-          De Zayn! Az Istenért, ne egy buli közepén legyen szükséged az egyedüllétre. – túrtam bele a hajamba.

-          Igazad van. – nevetett fel. – Köszönöm.

-          Mit?

-          Azt, hogy nem hagytad, hogy egyedül végig ücsörögjem a bulinkat. – karolta át a vállam. És elindultunk vissza a házba.

-          De! – álltam meg hírtelen az ajtó előtt. – Ugye tényleg nincs semmi baj?

-          Befejezted? – röhögött fel Zayn, de amikor látta, hogy komolyan kérdezem csak megrázta a fejét. – Ne aggódj oké? Minden rendben.

   

 Visszamentünk a házba ahol sivatagi vagy trópusi vagy mit tudom én milyen forróság uralkodott. Liam bukdácsolt oda hozzánk és Zaynre nézett.

-          Azt hiszem vége a bulinak. – kortyolt bele egy pohár vízbe.

-          Jól beszélsz. – nevetett fel Zayn. Az öt fiú hamar kiürítette a lakást és már csak én ácsorogtam és Sarat vártam.

-          Ő nem hinném, hogy ma haza megy. – nevetett rám Louis.

-          Most körülbelül egy hétig Harry el sem engedi maga mellől. – folytatta Niall.

-          Most komolyan? –kérdeztem de pont ugyan ekkor Sara és Harry jöttek le az emeletről.

-          Komolyan. – szólt Harry.

-          Ma akkor itt alszol? – mosolyogtam a barátnőmre akin láttam, hogy szörnyen boldog.

-          Meg holnap, meg holnapután, meg azután … - dumált megint bele a beszélgetésbe Harry. Sara csak finoman oldalba bökte majd megpuszilta és bólintott felém egyet.

-          Akkor én mentem is. – bújtam ki Zayn karja alól.

-          Nana! –kiáltott utánam Niall. – Miért nem alszol ma te is itt?

-          Köszi, de valakinek vigyáznia kell a fiúkra is, otthon. – utaltam Mattre és Tomothyra.

Lou ki kísért és óvakodva megfogta a kezem.

-          Biztos, hogy ne hívjunk egy taxit? – nézett a szemembe.

-          Már nagylány vagyok! -  nevettem fel. – egyedül is haza találok.

-          De ha valaki elkap az utcán, vagy kirabolnak? Netán Dementorok támadnak meg?- fúrta a tekintetét az enyémbe és közben fogta a kezem.

-          De buta vagy. –túrtam a hajamba mosolyogva – Minden rendben lesz. Épségben haza érek, teli pénztárcával, és Dementor mentesen.

-          Vigyázz magadra. – ölelt át, és megpuszilta az arcom, bennem pedig megállt az élet ameddig éreztem a száját az arcomon. Én ijedten bámultam, még a sötétben is kivehető gyönyörű kék szemeibe. Pár pillanatig csak bámultuk egymást, de utána észbe kaptam és elindultam haza. Körülbelül tíz perc után félni kezdtem. Mi van ha igaza van Louisnak? Ha kirabolnak, elrabolnak vagy Dementorok lesnek rám valahol. Kezdtem paranoiás lenni! Pont befordúltam a mi utcánkba amikor hangos lépteket hallottam magam mögül …