11. Egyedül, de mégse magányosan

Mosooolyt :) ! Itt lenne az új rész :) jó olvasást, és ha tudtok légyszíves írjatok véleményt, mert most még egy részen nem szerepelnek majd az 1D-s tagok, úgy mint eddig. Nemsokára újra izgalmasabb lesz a történet, bírjátok még ki egy kicsit :) 6 tetszik után kövi rész! smileeeeeee <3

Egy héttel később*

     Nagyon lassan telik az idő az én szememben. Ilyen szinten szerintem már bűn unatkozni. Bekövetkezett az amit előre tudtam, Matt folyamatosan Taylorral van, aki hát, hogy is mondjam szépen kifossza a bátyám.  Az eddigi megérzéseim, miszerint Taylort meg kellet volna ismernem és csak utána véleményt nyilvánítani róla, marhaság. Most se gondolok róla jobbat mint először, sőt szerintem még jobban rühellem. Ezalatt  a hét alatt megtudtam, hogy Mattel még csak 2 hete járnak együtt. Szóval amikor Matt idefurikázta a csajt, akkor még rettenetesen friss volt a kapcsolatuk. ( Nem mintha most nem lenne az. ) Alig ismerik egymást, de szerintem Taylor csak kihasználja Mattet.

  

  A fiúkkal legalább kétnaponta szoktam, vagy szoktunk Reaval beszélni, nagyon jól érzik magukat, de már vágynak haza. Sara csak annyit mondott magáról, lihegve telefonba, mert pont az egyik meccse után pár perccel hívtuk, hogy még él. Nem túl bíztató, de az bíztatóbb, hogy 4 nap múlva jön haza. A srácoknak még két hete van Európában. Álmosan kikászálódtam az ágyamból és a fürdőbe tipegtem, reggeli frissességgel gyors tempóban letusoltam. Hipp –Hopp felöltöztem, habár Londonban általában még nyáron is elég hűvös az időjárás, ma kivételesen gyönyörű volt az idő. Ennek örömére egy fekete cicanadrágot, egy halvány zöld színű kardigánt alatta egy fehér ujjatlan trikót és egy kis kiegészítővel vettem fel. Mikor nagy vigyorral a fejemen leértem a nappaliba, senkit nem találtam otthon. Gondoltam még biztosan alszanak, vagy nem, mert már 11 óra is elmúlt. Nem sokáig kellett találgatnom, a hűtőre volt ragasztva egy papír amin ez állt. ’ Elmentünk a parkba Taylorral, Rea és Timo pedig moziban. Este jövünk, légy jó. Matt :) ’. Hát köszönöm… Egész nap egyedül lehetek mint egy remete. A boldog mosoly hamar lefagyott a fejemről, amikor tudatosult bennem, hogy a mai napom sem lesz valami eseménydús. Nem szerettem volna egész nap itthon lenni, szóval inkább fogtam magam és elindultam a városba. Gondoltam magamban, majd úgy fogok viselkedni mint egy turista. Megcsodálom a Temzét, az óratornyot, a London Eye-t, vagy épp az Oxford street-en fogok méregdrága holmikat vásárolni. De ezt mind egyedül. Na szuper! Fél óra alatt el is készültem, otthon mindent elintéztem, és el is indultam. Nem nagyon szeretem a tömegközlekedést, mert nem is ismerem a járatokat, és mert ez itt London…  rengeteg ember van itt, akik nem feltétlenül akarnak jót egymásnak. Ezzel a tudattal hívtam egy taxit, és megkértem, hogy vigyen el a Charing Cross roadra. Mert olvastam az egyik magazinban, hogy az lett London egyik legkedveltebb turista helye.

   

   2o perc alatt ért be velem a taxis a belvárosban. Szörnyű, hogy milyen forgalom van még hétköznap is. Kiszálltam az autóból, és kifizettem a sofőrnek az utat. Vidáman, mosolygós arccal sétáltam, néha – néha benéztem egy szimpatikus boltba, ahol vettem valami szép kis dolgot. Kiegészítőket a szobámba, a ruháimhoz, Reanak, Timonak, Mattnek, Saranak és Taylornak is vettem  valami aranyosat, Taylornak egy nyakláncot. Hogy miért? Mert attól, függetlenül, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez a csaj egy rémes barbie másolat, még nem vagyok akkor szemét, hogy mindenkinek vásárolok valami szépet csak neki nem.  Szemétnek, nem vagyok szemét, de amikor megláttam azt a nyakláncot amin a felirat ’ Good Bye ’ volt rögtön ő jutott eszembe. Ha nem is vallom magam szemétnek, bunkónak biztosan. ;)

  

  Már vagy két órája sétálgattam, amikor hatalmas puffanást hallottam a hátam mögül. Reflexből hátrafordultam és láttam ahogy két autó egymásba szaladt. Nem volt olyan frontális baleset, de pont elég volt ahhoz, hogy a belvárosi forgalmat megbénítsa. Nem ijedtem meg annyira, mint amilyen fejet vághattam. Egy fiatal lány, hosszú vörös hajjal, vörös rúzzsal, magas sarkúban,  és vagy 6 táskával a kezében, nem kelthetett londoni lakos látványt. Talán ezért fogta meg valaki a vállam és húzott arrébb az úttestről. Mert úgy álltam ott mint akit odafagyasztottak volna. A kéz ami a vállamnál foga húzott hátrébb, erős volt és óvatos. Lassan kapcsoltam de amikor már vagy két méterrel beljebb kerültem bele néztem a kéz tulajdonosának a szemébe. Hatalmas zöld szemeket láttam és egy nagy mosolyt.

-          Beszélsz angolul? – kérdezte gyanakvó arccal a srác.

-          Persze hogy beszélek angolul. – vágtam rá rögtön. – Mit hittél?

-          Azt hittem, kedves, hogy valami francia hölgyemény még sohasem látott bal esetett. – mosolygott rám még szélesebben.

-          Semmi közöm nincs a farnciákhoz. De köszönöm. – nevettem most már én is a hülye helyzeten.

-          Nathan Holberg. – mutatkozott be a szimpatikus fiú.

-          Julia Cole. – fogtam kezet vele és kedvesen egymásra mosolyogtunk.

-          Egyedül? A nagy városban? Milyen turista az ilyen? – viccelődött velem.

-          Igen egyedül, de nem vagyok turista! – mondtam halál nyugodtan. – Viszont, Holberg? Véletlenül nem te vagy turista?

-          Kiszúrtad! – mutatott felém a mutatóujjával. – Holland az édesapám, de én már britt vagyok.

-          Áh, értem. – vágtam értelmes fejet. Elindultam, így Nathan jött velem.

Nathan Holberg

  A nap további részét együtt töltöttük. Annyit nevettem, hogy már fájt az oldalam. Rettenetesen jó fej ez a srác. Most töltötte be a 21-et, éppen nyári munkát keres, mert valamiből fizetnie kell az albérletet amiben lakik. Az elmondása szerint 21 évesen már nem olyan poén a szülőkkel lakni, úgyhogy három egyetemi barátjával bérelnek egy albérletet a belvárosban.  Nagyon könnyen lehet vele beszélgetni, és rendes volt mert segített hozni a szatyrokat. Aztán megláttam egy bolt kirakatában álmaim koktélruháját. Nagy szemekkel bámultam a kirakatot, amit Nathan nem értett.

-          Mit látsz?- kérdezte a kezét a szemeim előtt húzogatva.

-          Az a ruha… - mutattam rá csodálatom tárgyára. – ugye milyen gyönyörű? – igazából már vártam, hogy azt mondja, ’ ne mááááár ’ vagy ’ már megint??? ’. De nem mondta. Halványan elmosolyodott és megfogta a vállam.

-          Biztosan jól állna, menjünk be és próbáld fel. Na mit szólsz? –kacsintott rám.

-          Ó, ez szuuuper! – csillant fel a szemem, majd beviharzottam a boltba. Elkaptam a ruhát és egyenesen az öltöző felé szaladtam. Nathan is bejött a boltba utánam, leült egy székre és várt. Nagyon bírom ezt a srácot, örülök, hogy találkoztam vele, őszintén.  Felvettem a ruhát, és kimentem az öltözőből, hogy megmutassam Nathannak.

-          Húh! Ezért érdemes volt bejönni! – nevetett rám. – Csodaszép! – dicsért meg, én pedig úgy döntöttem ennyi elég is volt ahhoz, hogy ez a ruha haza jöjjön velem.

-          Hé! –Álltam meg a férfi részlegen. - Na gyere csak! – húztam Nathet a pólók felé. Találtam is egy sötétzöld pólót ami nagyon divatos volt és remekül passzolt Nath világosbarna hajához. 

-          Ez? – nézett rám boci szemekkel.

-          Igen! Gyerünk, menj és próbáld fel! – utasítottam a srácot, aki csak egy sejtelmes mosolyt vetett rám és önelégült arccal a kezembe nyomta a szatyrokat. Olyan sok mindent vásároltam, hogy egy embernek lehetetlen volt megtartani azokat a táskákat. Így inkább letettem magam mellé. Pár pillanat múlva Nath kilépett az egyik fülkéből és mint a kislányok lépkedett felém, mintha kifutón lenne. Hangosan felnevettem a viselkedésén, de azért volt elég időm megállapítani, hogy baromi jól áll neki a póló.

-          Ajándékba. – mondtam neki kedvesen.

-          Erősen kétlem! – nevetett felém, majd visszament átöltözni és együtt kifizettük a két ruhadarabot, de mivel Nath nem engedte, hogy megvegyem neki a pólót, így külön – külön fizettünk.

                                                                                     Két óra múlva*

Green Prak

    Már a Green park egyik padján ücsörögtünk, és beszélgettünk. Meglepő, hogy ilyen gyorsan milyen jó barátok tudtunk lenni. Estefelé járt az idő, így gyorsan telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltünk egy holnapi strandolást. Legalább nem fogok unatkozni. Egy öleléssel elköszöntünk egymástól, és hazafelé vettem az irányt. Körülbelül nyolc óra volt amikor hazaérkeztem. Magamban biztos voltam benne, hogy valaki van otthon. Erre amikor csengettem senki nem nyitott ajtót. Így azzal a sok holmival a kezemben, elkezdhettem a táskámban keresni a kulcsom. Anya mondtam mindig, hogy az ő táskájában csak halott német katona nincs. Hát, azt a szokását, hogy a táskájában annyi felesleges dolog van ami nem is kéne, örököltem. Nagy nehezen megtaláltam a kulcscsomót és bejutottam a kapun, majd a bejárati ajtón is. Nem volt otthon senki. Megint. Kezdtem úgy érezni magam, mintha egyedül laknék. De a hűtőhöz lépve megint találtam egy cetlit. ’Elmentünk egy buliba, Rea és Timo is elmentek azt nem tudom, hogy hova. A mai napot majd bepótoljuk. Puszi:  Matt’

-          Haha bepótoljuk mi? Jó vicc! – nevettem fel hangosan. Utána amikor nem kaptam választ, csak síri csendet, teljesen bolondnak éreztem magam. Magamban beszélek… Egyre rosszabb a helyzetem.

  Éreztem, hogy éhes vagyok. Pedig már kilenc óra volt. Nagy nehezen de rávettem magam, hogy egyek valami finomat, valami édeset, és persze, hogy fagyira gondoltam. Kinyitottam a hűtőt és csodák, csodájára találtam is fagylaltot. Elvettem egy evőkanalat, hogy majd azzal fogom enni a dobozos fagyit, de hirtelen megakadt a szemem a merőkanálon. Sokkal nagyobb mint egy sima kanál. Azzal egyszerre több fagyit tudok megenni. Feléledt bennem az ösztönös baromság. Leültem a kanapéra és az ölembe vettem a doboz fagyit és boldogan merőkanalaztam. Már lassan el is fogyott, mert a fél fagylaltos doboz az arcomon volt, de hát olyan nehéz az egész merőkanalat bekapni, nem mintha sikerült volna. (:D ) Éppen a nyelvemmel szedtem ki a fagyit a merőkanálból amikor nyitódott az ajtó és a többiek estek be rajta, megállak velem szembe és úgy néztek rám mint egy alien-re.

-          Nem illik, így megbámulni a házasszonyát! – fenyegettem meg őket a kanalammal amiből egy adag fagyi a szőnyegre esett.

-          Azt ma estére vettem, filmnézésre. – nézett rám Matt gyilkos tekintettel.

-          Nekem ezt nem mondta senki. – védekeztem és már csak azért is jó nagyot nyaltam a fagyiba.

-          Ma se lesz programunk … - mondta szomorúan Taylor és úgy viselkedett, mintha az estéjüket tettem volna azzal tönkre, hogy megettem egy nyavalyás fagyit.

-          Lehet egy kérdésem? – emelte fel a mutató ujját Timothy. Én csak bólintottam, mert tele volt a szám, ő pedig folytatta. – Miért evőkanállal eszed azt a szerencsétlen fagyit? – kezdett hangosan röhögni szánalmas énemen. Annyira feldühített Matt és Taylor azzal, hogy elrontottam az estéjük, hogy még Timoval sem tudtam nevetni. Duzzogva felvonultam a szobámba ( igen a fagyit és a merőkanalat is vittem ), ledobtam magam az ágyra, és alvásba ettem magam. Oda se adtam nekik az ajándékomat, még Reanak és Timonak sem akik nem is tehettek semmiről. Csak az tartott életben, hogy holnap megyek Nathannel strandolni. Róla sem meséltem nekik. Kezdek titokzatos lenni…