17. Az első igazi probléma…

Mosolyt! Kicsit késem a részekkel, mivel a suli engem is szorongat:( viszont nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi kommentet és tetsziket kapok :)) nagyon boldoggát tesz:)) Ez a rész egy kicsit tulszárnylta az elképzeléseimet, még magamtól is megijedtem:D de ti majd eldöntitek:) 8 tetszik és 5 komi után következő rész:) smileeeee

  Először Liam és Zayn közös sátrát támadtuk meg. Míg én beosontam a sátrukba Louis őrködött,   hogy nehogy valaki rajtakapjon. Sunyi módón elvettem a két fiú összes ruháját, és kicseréltem őket egy-egy saját pólómra. (Annyi ruhát hoztam, hogy egy hétig is simán kijönnék belőlük) Zayn kapott egy rózsaszín, fehér pöttyös, női szabású pólót, Liam pedig egy sárga ugyancsak női szabású pólót, aminek az elején egy kiscica integet.

 Másodszor Timothy és Rea reggelét próbáltuk megkeseríteni. Louis terve szerint, öntünk egy kis konzervet (amit enni hoztunk magunkkal, hogy éhen ne haljunk ezen a bűn hosszú két napon) Timo alsógatyájára és egy picit Rea pólójára. Ez merészebb feladat, szóval Louisra hagytam a dolgot. Meglepően profi az ilyen ’szivassuk a haverokat’ témában. Épp, hogy bement a sátorba, jött is ki, egy elégedet mosoly kíséretében.

   Így folytattuk tovább Louval a rosszalkodást, ameddig a nagy csendben maradás ki nem fárasztott minket. Sara és Harry vizes ruhákra fog ébredni, míg Niall és Matt nem fog tudni kijönni a sátorból. mivel betapasztottuk a bejáratot. Nagyokat nevetve mentünk Louissal vissza a mi sátrunkba, mert kint nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. Én megvártam kint ameddig Louis felöltözik, aztán cseréltünk, és ő várta meg ameddig én elkészülök.  Utána pedig leültünk és csak beszélgettünk.

-           Figyelj, én most nem értek semmit. – pillantottam Louisra.

-          Mit nem értesz? – láttam  a szemében, hogy igenis tudja, hogy mit nem értek de szerintem hallani akarta a számból.

-          Minket. –mondtam ki nagy nehezen. – A tegnapot. A csókot. Egyszóval semmit. –mosolyodtam el halványan.       

-          Gondoltam. – nevetett rám. – Nos, ezen már én is gondolkodtam… De nem tudom, hogy te mit érzel. – nézett mélyen a szemembe.

-          Kedvellek, sőt. -  nevettem el magam. – Nem kerülöm a forró vizet, tetszel. –vallottam be.- De hé! Ezt nem a fiúnak kéne mondani? – csóváltam meg az ujjam az orra előtt.

-          A fiúk nem minden esetben beszélnek. – nézett a szemembe, de a pillantása a számon járt. Tudtam, hogy mi fog következni, tudtam, hogy újra megcsókol. Vonakodva húzódtam el tőle, mert én most tényleg beszélni szerettem volna és nem smárolni.

-          Louis! – mondtam egy kicsit erősebb hangsúllyal.

-          Azt hittem látszik rajtam, hogy teljesen odavagyok érted. – mosolyodott rám kisfiúsan. – Mit szeretnél? Mit mondjak? – kérdezte mosolygósan.

-          Hát nem tudom… - harapdáltam az alsó ajkam. Louis csak felnevetett, megfogta a kezem és a szívére tette.

-          Nézd csak. – tette a kezem a mellkasára. – Miattad csinálja ezt, ha nem leszel a barátnőm  akkor kiugrik a helyéről. Szóval?– nézett mélyen a szemembe és közben mosolygott. Lefagytam, mint egy jégdarab. Csak pislogtam ki a fejemből, és a boldogságtól meg sem bírtam szólalni. Aztán csak hevesen elkezdtem bólogatni és erősen magamhoz szorítottam Louist. A pasimat. A fiúm. A barátom. Olyan jó erre gondolni! Kicsit elvesztem a gondolataimban, ami azt eredményezte, hogy ha majd megkérik a kezem, körülbelül így fogok reagálni. Louis erősen magához szorított és csendesen a fülembe suttogta, hogy ’boldog vagyok’. Én pedig még mindig a megilletődőtség és a boldogság hatalmában voltam, így nem tudtam rá válaszolni. Lou kissé eltolt magától, majd az ajkaim felé közeledett, de már nem bántam. Éreztem, hogy enyhén megérint a szájával és éreztem, hogy mosolyog. Ettől pedig nekem is mosolyognom kellett, de nem bírtam sokáig és belenevettem a csókunkba. Éppen belemerültem a gyönyörű szemeibe amikor hangos sikolyt hallottam.  Felébredtek a többiek.

  

 Biztos voltam  benne, hogy a sikoly Saratól vagy Reatól jött. Louis megfogta a kezem és kézen fogva kimentünk megnézni, hogy mi is történik. Mind ketten kíváncsiak voltunk, hogy mennyire arat sikert a szivatásunk. Amikor az egyik sátorból Timothy jött ki üvöltözve, azaz sikítozva és a férfiasságára öntött konzervvel kiabált.

-          Mit keresel a nadrágomon hülye konzerv? – kiabált Timothy a nadrágjával, majd elvonult a sátruk mögé.

  

  Mi Louval csak egymásra néztünk és nevetésben törtünk ki. Nemsokára, mint egy láncreakció jöttek ki az emberek a sátrakból káromkodva, kiabálva, nevetve, vagy épp felháborodottan. Már éppen ajánlani szerettem volna Louisnak, hogy inkább bújjunk el, mert ha a többiek rájönnek, hogy mi voltunk, kikapunk. De elkéstem a figyelmeztetéssel. Hirtelen Louis eltűnt mellőlem és  még arra sem volt időm, hogy megnézzem hova lett, mert valaki átkarolta a derekam és elszalad velem a hátán.

-          Neeeeee! – ordítottam nevetve. – Tegyél le! – kiabálhattam akármit az elrablóm akkor sem tett volna le, ha eljátszom, hogy elájulok. Mivel a hátára voltam csimpaszkodva, láttam, hogy ki szalad velem az erőben, messze a többiektől. Sebesen lépkedett és már vártam, hogy mikor ál meg végkimerülésben. De hiába vártam nem állt meg. – Na jó! Ennyi elég lesz! Állj meg! – veregettem meg a rózsaszín pöttyös pólójú Zaynt. Ekkor megállt és letett földre. Láttam rajta, hogy kissé elfáradt, mivel jó mélyen beszívta a levegőt, és zihálva fújta ki. – Hol vagyunk? – néztem körben értetlenül, mivel teljesen elkeveredtünk a táborhelyünktől.

-          Ketten. –válaszolta mosolyogva Zayn.

-          Nem azt kérdeztem, hogy hányan vagyunk, hanem azt, hogy hol? –pislogtam rá rémülten.

-          Ez a büntid. – kacsintott rám én pedig rá nevettem, de csak a fejem tudtam csóválni.

-          Ez nem bünti. –tettem csípőre a kezem és úgy kémleltem az arcát.

-          Itt hagylak. – nyújtotta ki a nyelvét rám.

-          Biztos, hogy nem! – kaptam a keze után, mert már el is indult, de nélkülem.

-          Nana, Nana… - ismételgette a nevem. Ajaj ez rosszul kezdődik. – Nézz végig rajtam, úgy nézek ki, mint egy homokos. Vagy talán még rosszabbul is, és ez a te hibád. – mosolygott még mindig rám.

-          Zayn! – kiáltottam utána, mert megint elindult és megint nélkülem. – Ez nem vicces. – mondtam neki komolyan. – Nem hagyhatsz itt egyedül!

    

  Zayn ügyet sem vetett rám csak haladt vissza a többiek felé. Nem tudom pontosan, hogy hülyének nézett-e vagy naivnak. Arra számított, hogy majd ottmaradok és nézem, ahogyan ő visszamegy én pedig, mint egy remete egyhelyben fogom várni a felmentő sereget? Biztosan. Fogtam magam és utána szaladtam. Nem mondott semmit csak rám nevetett. Kihozott a táborhelyről abszolút feleslegesen engem, és saját magát is. Mi ütött ebbe a marhába? Kirándulni van kedve? Mindenesetre nem feszegettem a témát, mert nem volt hozzá türelmem, és mert Zayn árasztotta magából a pozitív energiákat, nem is tudtam rosszra gondolni. Volt időm megfigyelni, hogy Zaynen a pólóm milyen feltűnően hülyén áll. Jól láthatóan szűk volt rá, szóval ha majd leveszi akkor neki is adom. Valószínűleg úgy kinyújtotta, hogy két számmal nagyobb lett, azaz rajtam már nem fog túl jól állni.

  

   Lassacskán vissza értünk a többiekhez, akik már el is felejtették a reggeli malőrt. Körbe ülték a tábortüzet, ami persze nem égett mivel meleg és világos is volt, szóval felesleges lett volna neki árasztania magából a hőt és a fényt. Csak ücsörögtek és reggeliztek. Amikor megláttak minket egyszerre kezdtek értetlenkedni, hogy hova a fenébe tűntünk. Én kisé hisztisen előadtam a történteket, míg Zayn csak nevetve bólogatott mellettem. A srácok kapkodták köztünk a fejüket és nem tudták eldönteni, hogy kinek is higgyenek. Nekem aki körülírt egy nagyjából horrorfilmnek megfelelő történetet vagy Zaynnek aki csak egy „elkóboroltunk”-kal elintézte a megmagyarázást. Végül is ez az ügy lezáratlanul maradt, mert senki nem tudott rájönni, hogy mi is történt pontosan. Zayn egy amolyan „bosszúból csináltam” megjegyzéssel megnyerte a többieket akik csak helyeslően bólogattak.

 Nem foglalkoztam tovább a dologgal inkább leültem Louis mellé és kedvesen megpusziltam a száját, majd fancsali képet vágva elhúzódtam tőle, mire ő gyilkos pillantást vetett Harry barátjára aki szakadt a nevetéstől, a reakcióm láttán. De csak Harry nevetett. A többiek hatalmas szemekkel néztek engem és Louist. Rögtön tudtam, hogy min lepődtek meg ennyire, és már nyitottam is a szám, hogy egy újabb magyarázásba kezdjek de Louis megelőzött.

-          Harry én komolyan megöllek! – förmedt Lou Harryre.

-          Te kezdted Répácska! – bökött a fejével Harry, Lou felé.

-          Mi van? – néztem körül értetlenkedve.

-          Harry megetette Louist paradicsomszósszal.-  kuncogott Timothy.

-          Akkor azért olyan kellemes ízű a szád. – öleltem át Louist.

-          Ne haragudj. – pillantott rám a kék szemeivel és megcsókolt. Nem törődtem vele, hogy szörnyű ízű a szája, csak élveztem az ajkait. A többiek pillantása lyukat égetet belém. Boldogan rájuk pillantottam és elmeséltük Louval nekik, hogy mi is történt …

                         Délután*

 Végiglazsáltuk a napot és élveztük egymás társaságát. Néha elsütöttek egy-egy viccet a fiúkáink amin mindenki jóízűen nevetett. Nem is tudom, hogy bírtam ki eddig nélkülük. Itt van nekem Louis akivel éppen most jöttem össze és máris szerelmes vagyok. Pedig ilyen még nem fordult velem elő. Niall akit mindenkinél jobban szeretek megölelni, mert olyan illata van mint egy fánknak. Zayn akivel a legmélyebb gondjainkat szoktuk elmondani egymásnak. Harry akit néha megvernék amiért ennyire idegesítő, de nem bántom mert nagyon szeretem! Liam nélkül pedig egyszerűen el sem tudom képzelni az One Directiont! Még sosem láttam ennyire odaadó srácot, mint amilyen ő! Reat leszámítva, de ő ugyebár lány…

   Gondolataimban elmerülve kezdtem elaludni a földön. Éreztem, ahogy a szemeimre rácsücsülnek a kis álomtündérkék, így kényszerítve őket a lecsukódásra. Engedtem a kényszernek és lecsuktam szemeim. Kellemes érzés járta végig a testem, amikor éreztem, hogy valaki átkarolja derekam és szorosan mellém fekszik. Halványan elmosolyodtam és megfordultam, hogy szembe nézhessek az ismeretlennel.

-          Már majdnem aludtam. – nyomtam egy puszit Louis orrára.

-          Láttam, épp azért jöttem. Kész a vacsi. – kacsintott felém.

-          Már? De még csak most ebédeltünk. – pislogtam felé értetlenkedve.

-          Most, vagy délben? – kacagott rám. - Már 6 óra van!

-          Ó te jó ég! – tápászkodtam fel nehezen a kényelmes pokróckámról, amin ezek szerint már 3 (!!!) órája elmélkedek.

  

Mindenki hangosan nevetett amikor odaértünk a tábortűzhöz.  Kényelmesen leültem a számomra legszimpatikusabb farönkre és hallgattam, ahogy a hét srác éneklésbe kezd. Belemerültem Jason Mraz – I’m Yours számába, ami, mint kis csilingelő csengők csengtek a fiúk torkából. Lassan mi lányok is énekeltük velük és nagy nevetés közepette fejeztük be. Sara édesen nyomott egy csókot Harry szájára amire a fiú rámosolyodott. Reachel Timothy mellett üldögélt. Matt pedig odajött hozzám és erősen átölelt és a fülembe súgta, hogy jobb húgot nem is kívánhatna megának. Minden olyan feltűnően tökéletes volt ott abban a pillanatban.

 Liam és Reachel egy fa alatt beszélgettek gondolom az élet nagy dolgairól tele pocakkal. Merthogy le a kalappal Harry előtt. Istenien süt pille cukrot nyárson! Nem ez volt életünk legegészségesebb és laktatóbb vacsorája, de nekem rettenetesen ízlett!

-          Mizujs drága? – öleltem át barátnőmet.

-          Ez egy haszontalan kérdés. – nevetett rám Sara.

-          Oké, igazad van, de minden okés?

-          Persze. – mosolygott kedvesen rám, de ekkor megjelent a szerelem harcosa, Harry.

-          Lánykáim! Mi a helyzet? – kérdezte kissé kómásan. Érdekesen néztem rá mire megrázta a haját és megigazította, hogy olyan ’Harry Styles’-os legyen.

-          Ittál? – kérdezte tőle Sara.

-          Csak kicsit. De no para! Ez még nem árt. –mosolygott kedvesen és tényleg úgy tűnt semmi baja…

˛ ˙˙˙  Sara szemszöge  ˙˙˙ ˛

Már mindenki elment aludni csak mi maradtunk Harryvel csillagokat számolni. Nekem nagyon tetszett a program mivel olyan, de olyan édes amikor valakik csillagokat számlának a nagy sötétségben. Igen… vannak dolgok amiket elképzel az ember és már nagyon várja, hogy megtörténjen erre puff. Harry nem méltatott normálisan viselkedni velem. Folyamatosan tapogatott, amivel egy ideig nem is nagyon foglalkoztam. De egy idő után, már zavart, hogy nem velem van elfoglalva hanem a helyzettel. Próbálkozott élni az alkalommal, de elutasítottam.

-          Na! – mondtam, és lecsúsztattam a kezeit a fenekemről.

-          Menjünk inkább a sátorba. – súgta a fülembe. Nem nagyon tetszett a hangneme, de nem foglalkoztam vele. Lassan lefeküdtem és próbáltam elaludni, de Harry nem tágított. Tudtam, hogy kicsit ivott, de ez nem ok arra, hogy folyamatosan bepróbálkozzon. Újra átölelt és kezei járkáltak rajtam.

-          Nem Harry! – mondtam kissé hangosan.

-          Most mi az? – kérdezte értetlen hangon. Csak megráztam a fejem és lehunytam szemeim. Már azt hittem, hogy ő is alszik amikor megint éreztem kezeit.

-          Alszol cica? – suttogta a fülembe.

-          Nem. – hallattam egy nagyon csendes hangot, amit nem is lehetett teljesen kivenni. Harry erősen hozzám dörgölőzött, amiből tudtam, hogy mit szeretne. Kezeit újra éreztem és az ajkai hevesen az enyéimnek estek. Már a pólóm alatt járt a keze, amikor betelt a pohár.

-          Nem! – kiáltottam teli torokból és elnyomtam magamtól. – Ne! – vettem kicsit vissza a lendületből és felálltam. Harry értetlenül nézett rám, majd fintorogva felpattant és kiviharzott a sátorból.

-          Hova mész? – kérdeztem tőle, de csak meglegyintette a kezét és flegmán válaszolt.

-          Haggy békén!

-          De … - próbáltam utána menni, de megfordult és még határozottabban, mint előzőleg visszaszólt.

-          Csak, haggy békén!!!

Megsemmisülve visszabújtam a sátorba és csak bámultam magam elé. Nekem kellett volna megsértődnöm, amiért rám mászott… Vagy talán szólnom kellet volna neki, hogy én még nem vagyok erre kész? Összezavarodottan ücsörögtem a hálózsákomon, azzal a tudattal, hogy Harry kint van…

16. Ketten :)

      Mosoooolyt! Kisseb szünetke után itt lenne a 16.rész, nagyon örültem a tetszikeknek és a komiknak! Talán láttátok már de indult az oldin egy szavazás is ami Liammel és Reachellel foglalkozik ha eddig még nem szavaztatok akkor tegyétek meg.:) Ismét megemlítem nektek, hogy ha olvassátok akkor KÉRLEK IRATKOZZATOK FEL RENDSZERES OLVASÓNAK! 8 tetszik és 3 komi után következő rész:))) apropó itt lenne egy blog aminek jól jönne pár olvasó:) nekem nagyon tetszik kukantsatok be:) ----> http://danceand1d.blogspot.hu/   smileeeeee :)

    Éreztem ahogy a szívverésem felgyorsul, és a szemei eggyé válnak az enyéimmel. Egyre közelebb jött és végül éreztem, ahogy az ajkai óvatosan megérintik az enyémet. Remegett a kezem, de Louis a csók közben megfogta remegő kezeim, és gyengéden összekulcsolta a sajátjaival. Szörnyen jó volt érezni, hogy most csak velem foglalkozik. Hosszas lett a csók, és érzelmes. Hirtelen kinyitottam a szemeim amire ő is rám nézett, majd belemosolygott a csókunkba. Lassan eltávolodtam tőle és félve a szemébe néztem.

-          Végre. – szólalt meg.

-          Végre?  - kérdeztem vissza értetlenül.

-          Már szerettem volna, hogy megtörténjen. –nézett mosolyogva rám. Nem hittem a füleimnek. Létezne olyan, hogy Louis érez valamit irántam? Boldog voltam, amennyire csak boldog lehettem. - Nana. Teljesen beléd este,. –mondta őszintén. Én nagyokat pislogtam,és egyszerűen nem tudtam felfogni a történteket. Nem tudtam mit válaszolni hanem válasz helyett inkább megcsókoltam újra. Ez a csók már nem volt óvatos, hanem heves volt, mintha már régen ki akart volna szabadulni.

  Ezután kimentünk a többiekhez, akik már az esti tábortüzet készítették elő. Matt és Timo befejezték a kockulást és elkezdtek segíteni is valamiben. Mókásan festett, ahogy Niall zsonglőrködött két vastagabb farönkfélével. De nem ment túl jól neki, így az egyik fadarabot a lábára ejtette.

-          Jézusoooom! – ordított a szőkeség. -  Leestek a lábujjaim!

-          Niall! – kiáltottam én is ijedten fel és odaszaladtam hozzá. – Had nézzem.

-          Tessék… - emelte méltóságteljesen Niall a lábát felém. Mivel leguggoltam hozzá, szó szerint az orrom alá nyomta a lábát. Nagyra nyílt szemekkel bámultam felfele Niallre, aki csak rám vigyorgott.

-          Nagyon vicces vagy. – jegyeztem meg szem forgatva. – Én meg azt hittem komolyabb bajod van.

-          Jól van, na! – állított fel a lábai alól és megölelt. –Kis butus. Bedőltél Horan viccének.

-          Oké, Niall! Ebből elég volt! – toltam el nevetve magamtól. 

   Mire kész lett a tábortűz besötétedett. Kényelmesen helyet foglaltunk a már égő fakupac mellet, egy körben. Louist magam mellé invitáltam, így egymás mellett üldögéltünk. Mindenki leült és hallgattuk a tűz sercegését.

-          Ki fél a sötétben? – kérdezte Zayn.

-          Én. – emelte fel a kezét Sara.

-          Ugyan már édes! – ölelte át barátnőjét Harry. – Neked semmitől nem kell félned.

-          Tudom. – mosolygott a fiúra Sara majd megcsókolta.

-          Én is. – vallotta be Rea.

-          Te? – kerekedett el Liam szeme. Rea csak egy amolyan ’nem csak úgy mondtam basszus’ nézéssel sújtotta Liamet.

-          Mindenkit megvédünk! – jelentette ki diadalmasan Timo.

-          Igen, igen kisöreg. Ha mumusok jönnek te leszel az akit feláldozunk. – veregette vállba Zayn Timot.

-          Hohó! Úgy nyúlj az öcsémhez, hogy velem gyűlik meg a bajod! – förmedt Rea a fekete hajú srácra, aki viccesen lehajtotta az alsó ajkát.

-          Visszavonom… - mondta Zayn és nagyot szippantott a levegőbe, ezzel jelezve, hogy visszaszívta.

-          Én már nagyon fáradt vagyok…- dörzsölgette Sara a szemeit.

-          Menjünk. – vigyorodott Harry a barátnőjére. – Aludni… - jegyezte meg a göndör sejtelmesen és halkan.

Harry kedvesen átölelte Sarat és úgy bújtak be sátorukba. Mi a többiekkel még elbeszélgettünk ameddig a tűz el nem égett végképp és már nem halottuk, ahogy kisebb zajt csapnak a lángok. Rámosolyogtam Loura és mondtam, hogy én elmentem aludni. Csak azért jeleztem neki, hogy elmentem aludni mert ugyebár egy sátorban alszunk…  Még hallottam ahogy a többiek vízzel leöntik a faszént ami még izzott és utána mindenki elvonult aludni.  Sietősen átvettem egy alvós pólót, ameddig még egyedül vagyok, így egy pólóban aludtam. Persze volt rajtam fehérnemű is! Louis csendesen bebújt a sátorba, valószínűleg azt hitte, hogy alszom. De amikor felültem és a sötétben rámosolyogtam elnevette magát.

-          Át kell öltöznöm. – mondta és közben (ha jól láttam) fancsali képet vágott.

-          Értem én! Megyek is… - álltam fel és már indultam is ki.

-          De ha nem zavar maradhatsz. – nevetett ismét rám.

-          Oké. – mosolyodtam el pimaszul és visszaültem.  Louis meglepetten rám nézett, de közben láttam, hogy féloldalasan vigyorog. –Vicceltem. - adtam meg magam és nevetve kimentem. -  Majd szólj ha végeztél. – kiáltottam be Louisnak.

Már körülbelül tíz perce ácsorogtam a sátor előtt és éreztem, hogy kezdek fázni. Simogattam a karjaim, hogy enyhítsem a reszketésem. Újabb 10 perc elteltével már nem volt türelmem ácsorogni, így nem vártam meg ameddig Louis szól nekem, hanem inkább én kiáltottam be.

-          Hahó! Mindjárt eszkimó lesz belőlem! – mondtam kedvesen. Csak egy kacajt halottam, valami nem stimmel. Abban a hitben voltam, hogy Louis csak szórakozik velem, és már régen felöltözött. Nagy lendülettel beestem a közös sátrunkba, de azonnal meg is bántam. Szó szerint beestem! Ráestem Lou hálózsákjára arccal előre, de amikor felemeltem a fejem, megláttam Louis meztelen fenekét… Elsikítottam magam, mire Louis is megfordult.

-          Ne! Úristen ne fordulj meg!- ordítottam el magam.

-          Nem szóltam! Minek jöttél be? – ordított ő is.

-          Mert már fáztam basszus! Takard már el! – folytattam a kiabálást nevetve.

-          Nem szégyellem! Nem fogom takargatni! – üvöltött Lou is kacagva.

-          Nem akarom látni! – üvöltöttem továbbra is.

-          Fogjátok már be, ti állatok! – hallottam ahogy Harry ordít a velünk szemben lévő sátorból. Én még mindig ott feküdtem Lou helyén és kezeimmel takartam a szemem.

-          Kérlek! – mondtam kedvesen, és mindent beleadtam, hogy a hangom aranyos legyen.

-          Jól van! Az nem olyan könnyű. – dörmögött Louis.  – Nem találom az alsógatyám! – mondta kétségbeesetten.

-          Ezzel takard el! – nyomtam a kezébe egy valamit ami a kezembe akadt. Louis eltakarta vele, a kis Tomlinsont. A feneke látványa már nem zavart annyira, inkább örültem, hogy legalább a másik oldalt nem kell tanulmányoznom. Felálltam és segítettem neki megkeresni az alsógatyáját.

-          Csak két boxert hoztál?- értetlenkedtem.

-          Miért? Hányat kellett volna?- nézett rám, mintha valami óriási nagy marhaságot kérdeztem volna tőle.

-          Hát nem tudom, minimum három jó lett volna…

-          De csak egy kétszer kell lecserélni…- hadonászott a most már megtalált ruhadarabokkal a kezében.

-          De akkor is! Mi lesz ha véletlenül… -  kezdtem de a szavamba vágott.

-          Bekakilok. Ja, nagyon valószínű. – gúnyolódott. Én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül. Annyira elkezdtem nevetni, hogy szúrt az oldalam. Louis értetlenül rám nézett és ő is elkezdett nevetni. Hirtelen az arcomra fagyott a mosoly és Louisra néztem… azaz Louis egyik testrészére amit eltakart. Ijedten rám nézett aztán megnézte, hogy mit bámulok annyira.

-          Most mi az? –kérdezte.

-          Amit odaadtam neked, hogy takard el a …

-          Oké, oké!

-          Szóval, az a pólóm. –temettem az arcom a kezeim közé. Lou elhúzta a száját és szomorúan rám nézett.

-          Sajnálom. – kezdte elemelni a pólómat az eddigi helyéről, de gyorsan leállítottam.

-          Ne! – kiáltottam rá. – Hagyd csak, annak már mindegy. – háttal fordultam és megvártam, hogy végre felöltözzön. Amikor már ruhában volt megfogta a vállam és maga felé fordított.

-          Tényleg ne haragudj. Holnap este majd én öltözöm át hamarabb. - nézett mélyen a szemembe. Felnevettem és úgy döntöttem itt az ideje, hogy lefeküdjek a helyemre. Halkan leguggoltam Louis lábaihoz, mivel kicsi a hely és ott volt a hálózsákom. Épp bebújtam amikor Lou megfogta a kezemet és ő is lefeküdt aludni. Csak nézett ki a fejéből a kezemet szorongatva. Lehajtottam a fejem és felé fordultam, miközben a kezünk még mindig össze volt kulcsolva.  Az egyik ujjával elkezdte simogatni a kézfejem amire felnevettem.

-          Ez most mire jó? – kérdeztem kacagva.

-          Így tudom, hogy nem raboltak el az UFO-k. – adta meg a szerinte egyértelmű választ.

-          Értem. –nevettem továbbra is.    

-          Na jó! Igazából félek. – nézett rám boci szemekkel, amit még a sötétben is láttam.

-          Kicsikém. – nevettem rá és megöleltem anyáskodva. Átkaroltam a nyakát, ő pedig átemelte a derekamon a karjait. Éreztem a lélegzetét a nyakamon, amitől kirázott a hideg.

-          Fázol? –kérdezte a mellkasomba durmolva, amitől megint csak kirázott a hideg.

-          Nem, már nem. – mondtam nyugodt hangon, és éreztem, ahogy kezdek elálmosodni. Próbáltam még ébren maradni, de nem sikerült. Csendesen elaludtam, nyugodt gondolatokkal, mert aki most az egyik legfontosabb nekem a karjaim között pihen.

             Reggel*

   Korán keltem, mert kényelmetlenül feküdtem. Elzsibbadt a karom és olyan érzés volt benne, mintha tűvel szurkolták volna.  Elkezdtem mocorogni, majd kinyitottam a szemeim és láttam , hogy Louis feje a karom zsibbadásrohamának oka. Nevetve próbáltam lecsúsztatni a fejét a kezemről, de nem bírtam ki röhögés nélkül. Louis jó hangosan horkolt, vagy nem is tudom mit csinált, de olyan nevetségesen hangzott, hogy bármennyire is igyekeztem visszatartani a röhögést nem ment.

-          Hmmm. – nyöszörgött Louis majd lassan kinyitotta a szemét. – Valami halálos, vagy világvége okod van ahhoz, hogy felmerészelj kelteni? – mosolygott rám édesen.

-          Ne haragudj. -  mosolyodtam felé én is. – De mindjárt leszakad a karom. – húztam ki a feje alól és fájdalmasan maszírozni kezdtem. Éreztem ahogyan, Louis pillantásai lyukat vájnak belém.

-          Mi az? – kérdeztem mosolyogva, de rá sem néztem.

-          Jó reggel, úgy felkelni, hogy te vagy mellettem. – vallotta be őszintén. Én csak szégyellősen vigyorogni kezdtem, mint egy idióta. Még korán volt, szóval a többiek még húzták a lóbőrt. Mintha egyszerre ugrott volna be mindkettőnknek az ötlet, hogy soha jobb alkalmunk nem lesz megszívatni a többieket. Csillogó szemekkel gondolkodtunk a csínytevéseken, aztán amikor megvoltak indulhatott az akció…