25. Újra együtt

Mosooolyt. Nem gondoltam volna, hogy sikerül betartanom az igéretem mi szerint, még hozok egy részt mielőtt elutazom. De sikerüüült! Juhuhuuu :D:D Ahogy megígértem itt a másik blogom címe is, amivel azért annyit nem foglalakozom mert próbálok erre koncentrálni. ;) ----> KATT Most egy ideig nem jelentkezem, addig is várva várom a komikat, mivel sokkal jobb úgy írni, hogy tudom min kell változtatnom. Küldjétek légyszíves a blogjaitok, ha van vagy a kedvenceteket, mert nagyon kíváncsi vagyok rá :33 smileeeeee 

nem szoktam zenét ajánlani de most fogok :)) ---> ZENE

Ui.: Remélem láttátok az 1D új számát :) tegnap arra írtam nektek a észt :)

Tehetetlenül ácsorogtam és nem tudtam mit tenni. Idegesen beletúrtam a hajamba és hangosan üvöltöttem, miközben szaladni kezdtem a kitaposott ösvényen.

-          Valaki látott egy kis németjuhász kutyát? – kiáltottam. Láttam az emberek arcán a megértést, de nem értem vele túl sokat. Kezdett elrobbanni az agyam, és már a sírás szintjén voltam, amikor egy vékony hang megszólalt mögülem. Hátrakaptam a fejem és legörbült szájjal néztem magam mögé.

-          Ő a tiéd? – kérdezte a körülbelül egy-két évvel fiatalabb lány. Meg sem bírtam szólalni, csak bámultam és nevetve vettem ki a kezéből Bilit.

-          Uram Isten!! – emeltem magasra a kiskutyát, majd erősen magamhoz szorítottam. – Bili!!! Annyira megijedtem.

-          Ő is. – mosolygott a lányka.

-          Hogy tudnám meghálálni? – kérdeztem áttekintve Bili válla mögül.

-          Ugyan. Inkább én köszönöm!  A mai jótett kipipálva. – kacsintott rám a csajszi.

-          Julia, de hívj csak Nana-nak. – fogtam vele kezet.

-          Claire. Nagyon örülök. –mosolygott tündérien. Elképesztően gyönyörű szemei voltak!

-          Van kedved velünk tartani? – kérdeztem tőle.

-          Persze, egyedül nem olyan buli. –kacsintott felém.

Claire

Claire-ben egy örök vidámságot fedeztem fel. Folyamatosan megnevetetett, és mindig volt valami vicces hozzászólása a dolgokhoz. Szörnyen jó arc a csaj. Éppen egy téma közepében tartottunk, amikor megállt és hatalmas szemekkel nézett rám.

-          Ezt nem hiszem el… - nézet még mindig rám, mintha valami romlott áfonyás süti lennék.

-          Mi az? – kérdeztem remegő hanggal és kezdtem komolyan félni.

-          Tudom már miért voltál annyira ismerős! – csapta össze a két kezét. Ajaj ez már rosszul kezdődik! – Te vagy Louis Tomlinson barátnője! – meresztette még nagyobbra a szemeit.

-          Innen ismersz? – nevettem fel. – Én meg már azt hittem, hogy valami sorozatgyilkosra ismertél bennem.

-          Atyaég… - kapkodta a levegőt. – Ezt fel kell dolgoznom. – fujtatott.

-          Tudod mit? Meghívlak egy üdítőre hozzám, oké? – ajánlottam fel neki. Nagyon szimpatikus volt, így hát beinvitáltam a magán szvérámba. – De kérlek, ne kezelj így! Mert megijesztesz. – nevettem még mindig.

-          Ne haragudj, csak 1D fan vagyok, és egy kicsit nehéz kezelni az ilyen dolgokat. – vigyorgott. Megértem. Én sem mindig tudom kezelni a srácokkal kapcsolatos dolgokat…

Claire még háromszor kapott sokkot a mai nap során. Amikor belépett a házba és leesett neki, hogy az One Direction egészen sok időt tölt itt, ez egy. Amikor meglátta a fiúk bögréit, amiken a nevük volt és megérintette őket, ez kettő. És utoljára akkor, amikor leült a vendégszobai ágyra, amin nemrég a fiúk aludtak. Kezemben szorosan fogtam a telefonom, már be is írtam a mentők számát, hogy ha bármikor is elájul Claire akkor hívom őket. Este kilenckor búcsúztam el a lánykától, akivel telefonszámot cseréltünk és megígértük egymásnak, hogy keressük a másikat.

Este, talán hajnali kettőkor csapódott az ajtó és hangos cuppogással és dörömböléssel rontott be valaki vagy rontottak be valakik a házba. Rögtön kipattant a szem és rohanvást mentem megnézni, hogy mi folyik lent.

-          Fúúúúj! – húztam el a számat, amikor megláttam Reat és Nath-et. – Ne ma! Légyszi, légyszi ne ma! – tiltakoztam az ellen, hogy ezek ketten ma itthon boldogítsák egymást. Őszintén nem akartam, se hallani, se pedig érzékelni, hogy ezek ketten mit csinálnak. Legyenek rám tekintettel! Az én pasim elment! Most kéne játszanom a szomorú szüzet… szüzet… haha.

-          Ne fúúúj. Menjél aludni. – legyintett felém Rea közben pedig Nath száját falta.

-          Basszus! Ebben a házban demokrácia van!- háborodtam fel.

-          Le vagy szavazva. – szólalt meg Nath. – Rea és én, az kettő, te meg egyedül vagy.

-          De csendesen! – zakatoltam fel a szobámba. Egyedül. És hátborzongató este előtt, mivel az egyik legjobb barátnőmet a nappaliban döngeti a barátja… bocsánat a kifejezésért.

Reggel elég későn keltem. A fenét, én nem keltem! Felkeltettek! Valaki elkezdte csikizni az arcom a nyelvével (!!!).

-          Bleee. – nyitottam ki a szemem és Louist láttam magam előtt. –Remélem, tudod, hogy ettől undorítóbbat ki sem találhattál volna.

-          Nem is hiányoztam? – nézett rám boci szemekkel.

-          De igen! Nagyon! Főleg este…- öleltem erősen magamhoz.

-          Este? – kérdezte kajánul.

-          Úgy van! Értsd félre. – nevettem a vállába. – Mikor érkeztetek?

-          Most. Rögtön jöttünk hozzátok. De nem várt látvány tárult elénk. – nevetett.

-          Mi? – kérdeztem meglepetten.

-          Rea és a fiúja, akinek még most sem tudom a nevét… szóval a kanapén feküdtek meztelenül. – nevetett Lou. De csak diszkréten. Tudta, hogy miért voltak úgy.

-          Úristen. – nevettem a tenyerembe. Aztán lefagyott a vigyor a képemről, mert belegondoltam, hogy ez valakinek milyen rosszul is esett. – Liam? – kérdeztem hirtelen komolysággal az arcomon, amitől Loui meg is rettent egy kicsit.

-          Ő haza ment. Nem mondott semmit.

-          Jajj ne! Figyelj, majd bepótoljuk, de most menj Liamhez, légyszi. – pusziltam meg az arcát.

-          Bekövetelem. – simította meg az arcom, majd kiment.

Felkaptam valami otthoni szerelést és lementem üdvözölni a többieket. Nagy vigyorral az arcomon sétáltam oda Niallhez, Zaynhez, Harryhez és Sara barátnémhez. Mindenki mosolygott és üde volt. Ezek vajon mennyit szívtak az út alatt?

-          Mi ez a jó kedv emberek? – tártam szét a karom.

-          Mit szeretnél, hogy sírjunk? – bökött meg Harry.

-          Kérlek. – vicsorítottam rá irónikusan.

-          Hiányoztál. - nevetett rám Harry. – Főleg a fogaid.

-          Te is Styles. Főleg a humorod. – nyújtottam ki a nyelvem.

-          Mint két óvodás. – nevetett Sara.

-          Mintha, mintha barnább lenne a hajad. - tette a kezét a vállamra Zayn.

-          Hogy lehettek ekkor majmok? Haza jöttök, és még piszkálódtok is? – tettem a kezeim a csípőmre és úgy okoskodtam.

-          Bili mindent elmondott. – fújtatott Niall. – Hogy tehetted ezt? – háborodott fel és rácsapott az asztalra. Ijedten ránéztem és nem tudtam mit higgyek. Higgyem azt, hogy az a kutya tényleg tud beszélni, vagy higgyem inkább azt, hogy csak poénkodik. De akkor nagyon jól csinálja, mert teljesen elhittem a „sértődött és ingerült vagyok” alakítását.

-          Te-te-ssék? – dadogtam.

-          Csalódtam. – folytatta Niall fapofával. Bili beköpött Niallnek? Elmondta neki, hogy elvesztettem?

-          Niall. – pislogtam nagyokat.

-          Nem! – síri csend volt, és vártam, hogy folytassa. – Szeretleeeeeek!- kiáltotta és megölelt. Nem nevettem, mert rám hozta a frászt. Így csak megütöttem a vállát.

-          Már azt hittem, hogy Bili tud beszélni. – húztam a szám.

-          Miért? Lett volna mit mondania? – kérdezte lepődötten.

-          Hát volt egy kis incidens. – túrtam a hajamba mosolyogva, hogy minél cukibban adjam elő a történetet.

Végül is egész jól fogadták a gazdik, hogy fél órára elvesztetem a „mindenüket”. Habár… azóta Niall le sem teszi a kezéből az apróságot és azzal fenyegetőzik neki, hogyha rossz lesz, akkor velem küldi el a parkba. Mintha az olyan rossz lenne… Zayn pedig mindenképp meg akar engem büntetni, amiért hanyag módon viselkedtem a kutyájukkal. Álmodik a nyomor, öregem! Sara csak mosolyog a jeleneten Harry ölében, aki minden harmadik mondatában beszól nekem. Vicces a Harry és közöttem lévő kapcsolta, de én szeretem azt a marha fejét. Reachel és Nath a beégésük után, felszívódtak. Nath lelépett Rea meg ment megkeresni az elveszett tekintetét a fiúk iránt. Azaz felvonult a szobájába… Jó megoldás.

Este felé, minden energiám leszívták, és egy kakaó társaságában ültem le Harold mellé a kanapéra.

-          Kicsit fura ezen a helyen ülni. – nevettem fel, amikor eszembe jutott, hogy tegnap este mi is történt.

-          Fúj. – ugrott fel Harry és leült a földre. – Ahh. Itt jobb. – simogatta meg a szőnyeget. Akaratlanul is elnevettem magam, amin Harry csak büszkén mosolygott.

Hat óra körül járhatott az idő, amikor csengettek. Meglepetten néztem Harryre ő pedig rám. Kimondatlanul és értettük egymást. Ki jön ide eset hatkor? Nem volt mit tennem, felemeltem a hátsó felem és szaladtam ajtót nyitni. Talán még soha életemben nem ijedtem és lepődtem meg ennyire, mint most. Legszívesebben minden erőmből bevágtam volna az ajtót, de akkor nyálas hangon megszólalt a „ártatlan”.

-          Hé! Nem kell ennyire vendégszeretőnek lenned! Ezt hoztam vissza, nálam hagytad, igazolvány, innen tudtam meg, hogy hol laksz, retikül… - kezdett matatni a táskámban.

-          Hálás vagyok! – vicsorítottam rá.

-          Még nem fejeztem be! – fogta meg az ajtót és folytatta, volna, ha valaki nem zavarja meg benne.

-          Nana, minden rendben? – kiáltott Zayn majd lassan mellém lépkedett és értetlenül bámult a srácra az ajtóban. – Ki ő? – kérdezte tőlem.

-          Senki…- vágtam rá.

-          Szívesen elmesélem, ki vagyok . – mosolygott kajánul Zaynre a hívatlan vendég, majd behívás nélkül bejött a házba …

24. Felelősség

Mosoooolyt! :) Itt lenne a 24. rész, amiért kétszer is bocsánatot kérek...Az első ok : bocsiiii, hogy ilyen piszok későn hoztam! A második pedig: bocsiii, hogy ennyire rövid lett. Van egy kis problémám, az egész őszi szünetben Ukrajnában leszek, mivel a nagypapám ott él és megyek hozzá. Nagyon örülök neki de, mivel ott nincs internet ezért nem tudok jelentkezni. Talán még ki tudok magamból préselni egy jó kis izgis részt addig. :) Ui.: Köszönöm az ihletet egy jó barátnőmnek:) éds a mások blogom, csak a következő részben mutatom meg :p    smileeeee 

 2 héttel később*

Mosolyogva battyogtam a munkahelyemre, ami egy utcával arrébb volt. Nem kell itt egy komoly épületre gondolni, amiben sok az alkalmazott és gyökerek a főnökök. Ugyan. Az én munkahelyem egy családi ház konyhaasztala volt, ahol korrepetáltam történelemből a tőlem egy évvel fiatalabb Lucast, aki most fog vizsgázni.

Az utcán halkan kopogtam, és minden pillanatban megremegtem, mivel nem éreztem magam biztonságban, a magas sarkúmban. Nagyokat mosolyogtam magamban, miközben meg-meg botlottam és a halálos hasra esés küszöbéből pattantam vissza. Fülemben a fülhallgatóm diktálta az ütemet lábam mozgásának. Hatalmas vigyorral kopogtattam be az ajtón, ami rögtön nyílt is és egy kedves arc mosolygott rám.

-          Jó reggelt. – köszöntöttem tanítványom. – Egyedül? – érdeklődtem a szülei honlétéről.

-          Neked is, elutaztak hétvégére. – vigyorodott el és le is telepedtünk a megszokott helyünkre.

-          Nos, akkor. – vágtam bele a közepébe. – 1707?

-          Egyesülési törvény. – bólintott a fiú magabiztosan.

-          Kitűnő. – mosolyogtam elismerően.

Lucassal egy és fél óra alatt végeztem, majd haza vettem az irányt. Tökéletesen megfelel nekem ez a munka. Havonta ideadják az órák árát. Hetente kétszer korrepetálom Lucast szóval egy hónapban 8 órát fizetnek ki nekem. A lányok közül csak nekem volt szükséges munka után nézni, mivel Reachel édesapja támogatja a lányát elég bőkezűen, szóval neki nincs ezzel problémája. Saranak pedig a bátyja fizeti a lány kisebb-nagyobb kiadásait. Így csak én maradtam. De én nem kötelezem anyát, hogy több pénzt küldjön nekem, mint amit tud. Egészen jól esik, amúgy is az a tudat, hogy magamat látom el (félig meddig).

Gondolataim közepett haza is értem. Otthon síri csend volt és nyugalom. Csak egy valaki szaladt felém lihegve, nyál csorgatva és omlott a lábaimra. Hatalmas szemeit rám szegezte és édesen nyüszített, így tudatva velem, hogy nagyon örül az érkezésemnek.

-          Nyugi prücsök. – cirógattam meg a kis szőrös kobakot. Válaszul csak egy vakkantást kaptam, amit ha hiszitek, ha nem, átfordítottam a saját nyelvemre és úgy folytattam a társalgást.

-          Én is szeretlek. – hajoltam most már le a lábaim előtt ugra-bugráló Bilihez, akinek ezen a hétvégén én vagyok a bébiszittere, mert a fiúk elutaztak egy koncertre Bristol-ba, így én felügyelem a kutyut.

Reachel Nathannel van valami jótékonysági koncerten, Sara pedig Harryvel ment el üdülni. Egyedül egy kutya társaságában néha az emberre rátör az állati ösztön és meglepődik a saját viselkedésén is. Én akkor döbbentem le magamon, amikor délután azon kaptam magam, hogy egy pokróc van a számban, velem szembe Bili és erősen húzom a textilt négykézláb a földön. Elengedtem a fogammal a pokrócot és hagytam Bilit érvényesülni. Pislogtam egy párat, majd magamon is elcsodálkozva ültem a földön és nevettem. Bili hajlamos ideggombóccá változni és addig lihegni körülöttem ameddig, ki nem viszem sétálni. Most is így volt, felkaptam Bilit és együtt mentünk kiszellőztetni a fejünket.

Bili (uraság) idősebben

Felkaptam valami lengét, azaz egy pöttyös inget vagy inkább blúznak nevezném egy farmer felsővel, és egy barna csőfarmerrel. Hajamat nem fogtam össze, hanem hagytam, hogy a mai szeles és kissé hideg időben a vállamra omoljon.

Bili igazán udvariatlan a környezetével. Nem igazán, gondolkozik, mielőtt bármit is tenne. Körülbelül 5 percenként pisilt, maga alá a járdára. Így a mellettünk elhaladó futók, sima hazafelé tartó emberek vagy épp gyerekek nagyokat lépve kerülték ki a tócsát, amit Bili maga után hagyott. Kissé kellemetlenül éreztem magam. Ezek után következett csak a fekete leves. Az illedelmes emberek egy kis zacskóval felszedik a kutyájuk után a piszkukat, de én nem voltam rá képes. Minden érvet felvetettem, hogy miért is nem fogok hozzányúlni ’ahoz’. Első: mert Bili nem is az én kutyám, én csak egy dadus vagyok, kettő: a kezem jóval nagyobb, mint az a nyavalyás zacskó, amivel fel kéne vennem, három: túl messze volt a kuka, ahhoz, hogy képes legyek akkora távolságot megtenni kutya kakival a kezemben. Szóval mondhatni pofátlan módon slattyogtam el a piszok mellett és mintha mi sem történt volna haladtam tovább Bilivel az oldalamon.

-          Igen, tessék?- szóltam bele kedvesen a telefonomba.

 -          Megismersz? – kérdezte egy ismerős hang. - Vagy mutatkozzak be?!

-          Kérlek, mert jaaaj, hát nem ugrik be, hogy ki vagy. – viccelődtem a telefonpartneremmel.

-          Ugyan kérlek! Edward Cullen vagyok! Engem mindenki ismer. – köhögött egyet a telefonba a kis majom akivel épp beszéltem.

-          Én pedig Bella. Ismerjük mi egymást? – kérdeztem félig nevetve félig pedig komolyan.

-          Helló! Jacob vagyok . – dörmögött a telefonba egy újabb hang. Nem bírtam ki nevetés nélkül így visszatérve a valóságba szóltam a telefonba.

-          Harry! Add vissza Louisnak. – nevettem.  

-          Na, édes! –tért vissza Lou hozzám. – Csak gondoltam megérdeklődöm, hogy bírod egyedül.

-          Nem vagyok egyedül! Bili itt van velem! – nevettem újra, és leültem egy parki padra, Bili pórázát pedig ráakasztottam egy oszlopra, ami rögtön a pad mellett volt.

-          Tudom. Hiányzol! – suttogta Louis sejtelmesen a telefonba.

-          Holnap. Nem sok idő. – mosolyogtam, de sajnos Louis ezt nem láthatta.

-          Ezekkel? Ezekkel fél óra is rohadt sok idő! – háborodott fel erősen Lou.

-          Mit művelnek?

-          Harry és Sara nyáladzik, mint valami szökőkút, kész szerencse, hogy nem falják fel egymást. Niall rájött, hogy Bristol-ban sokkal finomabb a Fish and Chips, mint Londonban bárhol… szerintem már tudod, hogy mire gondolok. Nem lehet úgy elmenni egy bolt előtt, hogy nem akarná megkóstolni a Fish and Chips-üket!!! Zayn új tetkót nézett ki magának. Ha engem kérdezel, akkor előbb tetováltatnám magamra az anyósom nevét, mint amit ő akar… - krákogott, én pedig elnevettem magam. – Liam az egyetlen akiben rátaláltam a normálisságra.

-          Ne csak minket szidj tökfej. – kiáltott Loura Niall, amit épp, hogy csak halottam. – Na add csak ide! – mondta Niall, és gondolom kiszedte Louis kezéből a telefont.

-          Szervusz Bébiszitter. – üdvözölt. – Csak egy kis tájékoztatást adok arról, hogy Louis össze-vissza vásárol. Ne akarod tudni, hogy mit vett neked. Fehérneműt… Tangát!!! – üvöltött Niall.

-          Niall kuss! – ordította Louis. – Ne higgy neki! – mondta fulladozva.

-          Ne aggódj. – röhögtem bele a telefonba. – Nem hiszek senkinek. Le kell tennem, mert Bilivel épp sétálunk. Holnapig küldök egy nagy puszit.

-          Csak puszit? – kérdezte Lou, és közben hadakozott Niallel, aki vissza akarta kapni a telefont, amit előbb Louis kivett a kezéből.

-          Cupp. – cuppantottam a telefonba, majd letettem.

Még egy kis ideig vigyorogtam magamban. Gondolkodtam azon, amit Lou mondott, meg azon is amit Niall. Tanga? Most komolyan? Hirtelen eszembe jutott, hogy túl nagy a nyugalom és, hogy én nem egyedül vagyok. Bili! Te jó ég!

-          Bili!!! – ordítottam, ha jobban belegondolok akkor jogos volt az emberek vizslató pillantása, mert nem épp egy tipikus „nevet” kiabáltam.- Bili! –ismételtem meg magam. Nem láttam sehol. Nem volt ott ahol hagytam. Eltűnt!! Megállt bennem az ütő és, mintha valaki jó erősen tarkón csapott volna kezdtem remegni. Elvesztettem Niall és Zayn kutyáját …