Ma megnéztük a
várost. Ez nem teljesen igaz, mivel annyi időnk nem volt, hogy egész Londont
bejárjuk. Mindenesetre az eddig látottak
alapján, imádom Londont. Nem sokára indulunk az EB döntőre. Hjaj. Már megint
izgulok!
-
Hogy állsz Nana? – kiáltottak be a fürdőbe nekem
Sara.
-
Kész vagyok. Jöhetsz.- léptem ki a fürdőszobából
átadva a helyem barátnőmnek.
-
Húúú! Találó! – mondta a szerelésemre. Végül is drukkernek
öltöztem, tetőtől-talpig. A pólómon
Britt zászló díszelgett, csőfarmeremen kitűzők voltak, arcomon pedig egy hajrá
Angolok felirat, hajamat pedig kiengedve hagytam. Poénból felvettem a szetthez egy kockás inget, amire Sara válasza az volt 'Így nem mutatkozok veled'. Szóval inkább le vettem...
Mikor már
mindannyian felfegyverkeztünk a meccsre, hívtunk taxit és azzal mentünk a
stadionhoz. A taxiból alig tudtunk
kiszállni mivel az ember tömeg eltorlaszolta az utat. Felfoghatatlan,
elképesztő mennyien voltak. Nagy nehezen betolakodtunk egy folyosóra, mint később
kiderült, Jordan nem egyszerű jegyeket küldött, hanem VIP jegyeket. A folyosó végén két öltönyös férfi tessékelt
minket egy liftbe. A liftben végre
megmertem szólalni.
-
Úgy kezelnek minket mint valami, úri hölgyeket.
– jegyeztem meg mókásan.
-
Tök buli. – kacagott Sara. Rea egyetértően ,nevetve
bólintott egyet.
A lift ajtaja
kinyílt, mi pedig beléptünk egy bőrkanapékkal teli szobába aminek az egyik fala
nem fal volt hanem üveg, csak üveg.
Onnan le lehetett látni a pályára. A szoba viszonylag nagy volt, rajtunk kívül
csak egy méretes sörhassal rendelkező férfi és azt hiszem a felesége volt.
Helyet fogaltunk a leghosszabb kanapén nem tudom miért pont azon, de Saranak az
volt a legszimpatikusabb.
*1 órával később*
 |
| Jordan Henderson |
Már csak 10 perc
van a meccs kezdetéig. Jordan az előbb
volt fent, jött hozzánk, szörnyen aranyosak voltak Saraval, annyira örültek
egymásnak. Miután Jordan elment, megérkezett mindenki akinek VIP jegye van.
Gondoltam én. Csak mellettünk volt szabad hely, már mindenhol ültek, elég sokan
voltunk a szobában. 5 perc volt a kezdésig, amikor a lift ajtaja kinyílt. Reflexből
odakaptam a fejem, de amint megláttam, hogy kik jönnek azonnal
visszafordultam. Nem! Ilyen nincs,
kizárt! Sara is odanézett, majd rögtön rám.
-
Ők a … - kezdte Sara.
-
One Direction! – fejeztem be helyette.
-
Házhoz jönnek. – bökött oldalba Sara.
-
Szabad ez a hely? – kérdezte Reacheltől ha jól
tudom Liam.
-
Persze. – mosolygott kedvesen Rea. Talán túl
hosszú ideig nézték egymást, így hát cselekednek kellett és meglöktem Reaát.
-
Mi az? Igen tudom kik ők! – nézett rám
felháborodottan. Ha lehetett volna én
inkább eltűntem volna. Köszönnöm kellet volna Louisnak, de ha nem ismer meg?
Totál beégek. Szóval inkább hagytam. Sara leadta nekem a jelentést, miszerint
így ülünk ezen a hosszú kanapén, a fenébe miért ide ültünk?! Szóval: Niall, Zayn, Harry, Louis, Liam, Rea, Nana,
Sara.
Megkezdődött a meccs. Feszülten ültem és
próbáltam láthatatlan maradni. Hirtelen megszólalt az Angol himnusz, így
mindenkinek fel kellet állnia. Elbambultam, és mire észbe kaptam már mindenki
állt. Kíváncsi szemek néztek rám, igen a fiúk közül is rám szegeződött egy
szempár, ha jó láttam a szemem sarkából Harryé. Ijedten felugrottam a helyemről, már ment a himnusz mikor valaki
előrehajolt. Pontosan engem nézett, éreztem. Aztán halottam egy ’ hé haver! megy a himnusz ájj meg
normálisan’-t , meg egy ’ de én ismerem
azt a lányt’-t. Szuper! Lelepleződtem. Amikor vége lett a himnusznak Louis még
egyszer rám nézett. Éreztem, hogy elpirulok, vagy bevörösödik a fejem. Sara
látta a kukucskáló Louist és óvatosan rám mosolygott.
-
Most mi legyen? – néztem segély kérően
Reachelre.
-
Semmi! Most már muszáj vagy vele beszélni! –
vonta meg a vállát.
Halottam, hogy
mocorognak a fiúk. Majd Liam feláll és helyet cserél a mellette ülő Louissal.
Egyre közelebb ül hozzám. Szuper! Pár pillanatig nyugalom volt, de Reachel is
felállt, ekkor odakaptam a fejem és láttam, hogy Rea átült Louis helyére így a
fiú mellettem ült. Éreztem, hogy remegek. Nem tudom miért, de elég feszült voltam. Pár
pillanat csend, nyugalom. Persze a meccs közben már ment 20 perce, Németország – Anglia 0 – 0. Majd Louis hozzám szólt.
-
Én ismerlek. – nem nézett rám, de tudtam, hogy
hozzám beszél.
-
Tudom. Én is téged.
-
Régen találkoztunk. – most már rám nézett.
-
Igen. – nem néztem a szemébe. Úgy viselkedtem
mint egy hülye.
-
Mit keresel itt? Amúgy szia. – mosolyodott el.
Mosoly, nagyon szép mosoly. Mit beszélek!!!
-
Szia. Hát, gondoltam megnézem a meccset. –
tártam szét a kezem. Sara rám nézett, nem mondott semmit de értettem. Tudta,
hogy mi most nem igazán leszünk csendben, ő akkor inkább arrébb ülne. Így én
ültem a szélén Louis mellettem, mellette Sara és így tovább…
Számomra hamar eljött a félidő. Louissal végig beszéltem az egészet. Körülbelül 5 perc múlva fel oldódtam és nem
görcsöltem.
-
Szóval … - nézett Harry Louisra.
-
Ő a szomszédom. – fogta meg a vállam Louis.
-
Aha. – kacagott fel Harry.-Szia Harry vagyok. –
mondta, de vele egy időben Niall és Zayn is sziázott egyet.
-
Nem nagyon kell bemutatkoznotok. – villantotta
ki Sara az elbűvölő mosolyát.
-
De nektek igen. – méregetett minket a szemével
Niall.
-
Sara Henderson – integetett a fiúknak Sara- és
meddig tart a félidő?
-
Reachel Peet, és 20 perc.
-
Julia Cole, de mindenki Nanának hív. –
mosolyogtam a fiúk felé.
Észbekapott Harry a nagy „focista”, hogy ha
Sara Henderson akkor, ugyebár az ő bátyja Jordan Henderson. Ők ezt megvitatták.
Én pedig elmagyaráztam a többieknek, hogy miért is az a becenevem, hogy Nana.
Jót beszélgettünk, a srácokkal aztán megkezdődött a második félidő. Nagy
hangzavar volt a stadionban, mivel elég kiélezett volt a játék. 1-1.
-
Hé Sara! – kiáltott Harry. – Játszik a bátyád!
-
Látom. – mondta vidáman Sara.
Mivel már
kidumáltuk magunk erősen a meccsre koncentráltunk. Ugráltunk, ha helyzet volt,
szidtuk a bírót ha nem tetszett az ítélete stb. Óriási volt a hangulat. Igazából a többi ember aki a szobában volt
sokkal idősebb volt mint mi. Ők nem voltak akkora izgalomban, néha elég furán
néztek ránk.
-
Belövi, belövi, belövi … – tette keresztbe a
mutató és középső ujjait Niall.
-
Belőtteeeee! – ordította teljes torokból
Zayn. Odafutott hozzánk és hangos á –
zásba kezdett engem felemelt, Saraval pacsizott, Rea pedig egy enyhe ’ nehogy közelebb gyere’ –ével elintézte.
Ezzel biztos volt, hogy Anglia az Európa Bajnok. Mind boldogak voltunk, egész
Anglia!
* Fél órával később*
Megvolt a
díjátadás, olyan érzésem volt, mintha én is kaptam volna egy érmet. Nem tudom
miért! Már indultunk haza, de még mindig
a fiúkkal beszélgettünk. Nagyon hamar
összebarátkoztak velünk, Louis pedig, hát Louist alaposan félre ismertem. Most
már nem bánom, hogy találkoztunk, a liftben felém fordult .
-
Figyelj! – fogta meg a vállam. – Itt a számom.
Hívj! Vagy tudod mit? Majd én hívlak. Csak add meg a számod. Megadod? – nézett
rám. Én pedig erőt vettem magamon és a szemébe néztem. Kék. Gyönyörű.
-
Itt van tessék. – adtam a kezébe egy cetlit, és
kedvesen rá mosolyogtam.
-
Sokat változtál. – jegyezte meg Louis engem
fürkészve. – Úgy emlékszem rád, hogy fogszabályzód volt, és rövid hajad.
-
Ahh… az már nagyon régen volt – vakartam meg a
fejem – De én a rövid hajú Louisra emlékszem.
-
Úúúú. – nevetett fel hangosan.
Nemsokára
elköszöntünk tőlük. Sarat és Harryt alig
tudtuk szétválasztani. Rea, Niall és Liam pedig annyira egy húron pendültek,
hogy szörnyű. Zayn pedig velünk dumált, az ő száma is megvan. Nagyon örülök,
hogy első nap összebarátkoztunk velük, egyre jobban szeretek Londonban lakni.
Mire hazaértünk megbeszéltünk mindent, Sara holnap elmegy a bátyjával a
városba. Mi ketten Reával pedig majd
nézhetjük egymást. Annyira fáradt voltam, hogy mikor lefeküdtem az ágyamra el
is aludtam. Aztán csak annyira
emlékszem, hogy tányér csörömpölésre ébredtem …
Szuper :)
VálaszTörlés