4. Peter...

Mosoooooolyt! Itt lenne a 4. rész, minden nap hozok részt, igyekszem:) most megint megkérlek titeket, hogy használjátok a tetszik gombot, mert még csak azokat nézem:) meg próbálozok egy olyannal, hogy 5 tetszik után hozom a következő részt:)   smileeeeeeeeee!

      Álmosan néztem az órámra,  hajnali 3. Jézusom!  Erőt vettem magamon, kiszálltam az ágyamból és elindultam a lépcső felé. Nevetést halottam a konyhából, így hát oda irányítottam a testem. Annyira fáradt voltam, hogy fel sem tudtam fogni amit látok. Sara egy seprűvel a kezében, melegítőben és nem pizsamában! Vele szemben egy fiú, göndör haj, széles mosoly, széles váll és jellegzetes hang. Harry! Mit keres ez itt?

-          Mi a fenét műveltek?- próbáltam kinyitni a szemem, hogy megbizonyosodjak arról amit látok.

-          Jó reggelt Nana!- üdvözöltek egyszerre.

-          Reggelt? – pattantak ki a szemeim. Rosszul járna az órám?

-          Jól van, bocsi. Hajnalt. – kacsintott rám Harry.

-          Ennyire jóban lennétek? – vigyorodtam rájuk olyan, ’én mindent látok’ mosollyal.

-          Ennyire. – ölelte meg Harry Sarat akinek persze nagyra nyíltak a szemei  a döbbenettől, hogy  Harry megölelte. A fiú két karja közé zárta a barátnőmet aki csak feszülten állt, és tűrte Harry szoros ölelését. Aztán Sara mégis megadta magát, és megölelte Harryt. Én vettem a lapot, és inkább jó éjszakát kívánva visszamentem a szobámba. 

Nagyon kíváncsi voltam kettőjükre, de tudtam, hogy az a helyes ha eljövök onnan. Remélem Sara nem csinál marhaságot, hiszen csak most ismerte meg Harryt. Ez még túl korai lenne, szerintem…

        Reggel*

    Meglepő de nem voltam fáradt amikor reggel felkeltem. Azonnal Sara szobájába szaladtam, hogy kifaggassam a tegnapról, de a szobája üres volt. Na most, vagy elment már Jordannel vagy pedig Harry elrabolta. Nem kellet sokáig törnöm a fejem, hogy vajon melyik gondolatom igaz, mert a konyhában találtam egy cetlit amire ez volt írva: ’ Elmentem Jordannel! 6 óra felé jövök. puszi: Sara.’ Aha, szóval nem Harry a bűnös. Gondolkozásomat Rea zavarta meg, aki nem akart itthon ülni egész nap ezért rám parancsolt, hogy menjek öltözzek fel és fedezzük fel a környéket. Fura volt a hangja, mintha sírt volna, nem is tudom. Felkoslattam a szobámba, kinyitottam a szekrényem és csalódottan vettem tudomásul, hogy nagyon be kéne újítanom  pár ruhadarabot. Mindenesetre felkaptam egy egyszerű öltözetet és már indulhattunk is Reaval.

Az napi ruha : Nana

-          Hova is megyünk? – néztem boldogan barátnőm szemébe.

-          Hova szeretnél? –mosolyodott el erőtlenül. Elmondtam neki a ruhakrízisemet, szóval a pláza irányába haladtunk.

  

  Fél óra alatt a plázába is értünk, közben elmeséltem Reanak Sara és Harry hajnali kalandját. Rea ugyan azon a vélemény volt mint én, szerinte is még túl korai lenne ennyire közel kerülniük egymáshoz. Éppen az egyik kedvenc boltomat pillantottam meg, de valami érdekesebbnek bizonyult a bolttól. Egy másik bolt, de a kirakatban megpillantottam egy pólót amiről rögtön Louis jutott eszembe. Megfogtam Rea kezét és magam után húzva szaladtam a bizonyos kirakat felé.  Kimeresztett szemekkel néztem barátnőmre aki csak halványan elmosolyodott.

-          Megakarod venni neki?- nézett rám Reachel.

-          Azt hiszem. – vakargattam az állam.

-          Én megvenném a te helyedben … - próbált célozgatni a barátnőm.

-          Ki mondta, hogy nem veszem meg? – mosolyodtam el, majd beviharzottam a boltba.

   

 Sikeres vásárlásom után, büszke mosollyal néztem végig a szürke pólón amin egy répa volt, és egy szövegbuborék. Benne ezzel a szöveggel : Hey, girls! Do you speak my carrot’s language? Remélem nem érti férre. Ezután az ajándékvásárlás után annyira könnyen ment a boltokban ruhát találni magamnak, hogy kicsit túlzásba estem. Reachel leállított mielőtt teljesen kifosztom saját magam.

-          Most, hogy adjam oda neki a pólót?- pillantottam segélykérőn Reara.

-          Hívd fel. – adott egyszerű választ a kérdésemre.

-          De azt mondta, hogy majd ő fog hívni. – mélyedtem el a gondolataimban.

-          Jajj! Ne legyél már ilyen! Hívd fel aztán csá. – mondta mérgesen Rea.

-          Jól van! Meg ne harapj már! – nevettem rá, de ő csak egy szúrós tekintetett vetett rám. Vajon bántja valami? Reachel mindig kiegyensúlyozott lány, sose követ el kellemetlen vagy éppen kínos hibákat, óriási szíve van, de csak ritkán mutatja meg milyen szerethető is. De most látom, hogy valami bántja.

-          Hé – állítottam meg a szökőkút mellett. – Van valami baj?

-          Nincs! – mondta határozottan, de láttam, hogy valami nem stimmel. Hiába volt az arca kőkemény, de a szemei szomorúak voltak.

-          Aha, szóval nincs… - mondtam, mélyen a szemébe nézve. Tudtam, hogy ez hatásos lesz.

-          Emlékszel …- kezdte nehezen- emlékszel  Peterre? – kérdezte komolyan Reachel. Igen emlékszem. Hogyne emlékeznék rá, egy magas, szőke hajú negyvenes pasas. Múltéven a lányokkal az ő boltjában dolgoztunk nyári munka miatt addig, ameddig rá nem jöttünk, hogy … ő egy pedofil. Minden nap minket bámult, mindig kedves volt, folyamatosan a közelünkben sertepertélt, néha hazáig kísért minket és bókokkal árasztott el.. Aztán az egyik nap Sarat letapizta, de elég komolyan. Ott betelt a pohár. Rea elmondta az apukájának, Mr. Peet pedig pert indított a férfi ellen.  Nem történt semmi a bíróságon, teljesen bolondnak néztek minket, hogy egy ilyen jóindulatú virág boltos férfit ilyen undorító dologgal vádolunk. Na, ja! A történtek után nem is láttuk Petert de előre félek, hogy Rea felhozta.

-          Persze. – válaszoltam kissé szomorkásan a kérdésére.

-          Itt van. Itt Londonban. Apa hívott még kora reggel… - temette a kezeibe ez arcát.

-          Nem!  Az lehetetlen … - hirtelen fura érzésem lett, talán féltem de lehet, hogy csak megijedtem.  – Ne parázzuk túl a dolgot, oké? Már egy éve nem találkoztunk vele.

-          Akkor sem tetszik nekem ez a dolog… - folytatta tovább a negatív viselkedést Rea.

-          Na inkább menjük haza, rendben? – mosolyogtam rá bíztatóan.

       Otthon*

    Annyira elgondolkodtatott, hogy Peter Londonban van, hogy el is feledkeztem arról a dologról ami egészen nem hagy nyugodni. Vajon mikor hív fel Louis? Nem tudom miért várom, hogy megcsörrenjen a telefonom, és a kijelzőn az ő neve legyen. Nem, nem hívom fel ahogy Rea tanácsolta, mivel  Lou azt mondta nekem, hogy majd ő hív. Én várok, ameddig nem csörög a telefonom. Ha egyáltalán fog-e csörögni, mert eddig csak Mattel beszéltem.

      

Hat óra körül kulcscsomó csörgését halottam.  Majd az ajtó elé siettem megnézni, hogy vajon ki az. Pedig tudtam, hogy Sara az, de olyan jó érzés volt, ha csak egy kicsit is, azt érezni, hogy anya jött haza a vásárlásból. Sara a magas sarkújában betopogott a nappaliba és játszva a hulla fáradttat lelökte magát a kanapéra.

-          Jaj. Annyira jó napom volt . – fújta ki a levegőt. Rea is leszaladt a lépcsőn és üdvözölte Sarat.

-          Mi jót csináltál ma? – kérdeztem az egészen barna hajú barátnőm.

-          Jordan minden tuti helyre elvitt. Talán ennyi időt már vagy tíz éve nem töltöttünk együtt. – mosolyodott el. Hát igen, Sararól tudni kell, hogy mindig mosolyog. Mindig boldog, és mindig pozitív energiát sugároz magából. Reachel rám nézett, én pedig tudtam, hogy Sara jó kedvét el fogjuk rontani. Peter hírét ő fogja a legnehezebben kezelni.

-          Ööö, Sara van valami …- kezdtem de Rea a szavamba vágott, nem bírta ha lassan, nyugalmasan elmondom ezt a rossz hírt, az ijedős barátnőnknek,  ő neki durván kellet közölnie.

-          Peter Londonban van! – fogta meg a kezét Rea, de mit sem ért. Sara arca lefehéredett, szemei tágra nyíltak és csak annyit tudott mondani, hogy most inkább a szobájában lesz. Megértettük őt Reaval.  Egy kis feszültség szállt a házra, vagy inkább ránk és nem a házra.

     Rea vacsit ment főzni , Sara a szobájában volt, én pedig gondoltam felnézek Twitter-re. Amióta itt lakunk nem is voltam fent, nem semmi, pedig az anyukám szerint internet függő vagyok. Ezek szerint nem is annyira.:) Lett pár új követőm, és lett pár olyan követőm akiket sürgősen visszakövettem. Az összes One Direction bandatag követ. Volt két privát üzenetem, az egyik Matt-től jött a másik pedig… a másik pedig Louistól. Csak figyeltem az üzenetet, még nem olvastam el csak gyönyörködtem benne. Kicsit bediliztem. Kicsit. Aztán lassan elkezdtem olvasni. ’ Egyszerűen nem tudjuk a fiúkkal elfelejteni  a buksitokat.:)) Arra gondoltunk, hogy holnap találkozhatnánk? Benne vagytok? Amúgy ne haragudj, hogy ma nem hívtalak de rengeteg dolgunk volt. Ja, és Harry üzeni Saranak, hogy akkor este tizenegykor… Te érted ezt? Öleléééééééééééés Louis xx.:) Jajj ,a gyomrom mocorgott, jelezte, hogy ennem kéne valamit, Peter a városban, de valahogy ezek a dolgok sem tudták elvenni a kedvem. Annyira boldog voltam. Rögtön visszaüzentem, hogy:  ’ Persze, hogy benne vagyunk! Ha lesz időd hívj fel de he nem akkor majd hívlak én és megbeszéljük. Átadom az üzenetet, és igen értem.  Neked is ölelés. Nana xxx. ’

  

  Boldogságomat semmi nem ronthatta el. Megvacsoráztunk a lányokkal , és ők el is mentek fürödni. Két fürdőnk van, mind a kettőt elfoglalták, szuper. Fogtam magam és leültem a tévé elé egy kicsit agyleszívósat játszani, amikor csengettek.  Ilyenkor? Fél tizenegy. Mindenesetre kinyitottam résnyire az ajtót, hogy meglássam ki is az.

-          Hát te meg? – néztem meglepődve az előttem álló fiúra…