Oldalmegjelenítés

2012. december 18., kedd

32. Csalódottság





Louis kezét szorongatta és idegesen kiabált velem. Nem értettem, miért teszi ezt, de nem volt erőm veszekedni. Nem érzetem magam hibásnak, amiért beszéltem Arthur-ral. Vagy ha már manapság ezért szidás jár, akkor bocs. Szörnyen nehezen tudtam magamat visszatartani és nem Louis-nak ugrani. Lehet, hogy kancsal, vagy valami hályog van a szeme előtt, de azzal vádol, hogy én hagytam, hogy a srác kikezdjen velem.

-          És ami a legjobban fáj, az, az, hogy tudtad, hogy nem vagyunk jóban! – járkált föl alá én pedig csak nagyra meresztettem a szemem.
-          Befejezted? – kérdeztem hökkenten. Nyelni nem tudtam úgy kiszáradt a szám és életemben nem voltam még ennyire dühös.
-          Be. – nézett rám úgy, mint akit porig sértettek.
-          Elmentem. – mondtam dühösen, majd felálltam és magam után becsapva az ajtót rohantam át az úttesten.

Nem szeretek vele balhézni. De ha eddig összevetek mindent, nem miattam voltak a veszekedések. Na jó… Nem fényezem magam… Megegyezek a lelkiismeretemmel egy 50-50-ben. Az korrekt. De ha most ezt vesszük én vagyok a sértett. Nem! Nem akarok Louis-al haragban lenni és eljátszani, hogy én nem szeretem most őt, és azt pedig végképp nem akarom látni, hogy Ő úgy nézzen rám, mint egy idegenre. Nem!
Kegyetlen fejfájással fetrengtem az ágyamon amikor Matt esett be az ajtómon és vihogva rám vetette magát. Hogy megszoktam-e ezeket a terrortámadásokat az egészségem irányába? Hát… még kezdő stádiumban vagyok. Talán ezért üvöltöttem egy akkorát, hogy majd kiszakadt a fal.

-          Hogy fulladnál meg a nevetésedben! – vágtam egy párnát Matt-hez, mivel jót szórakozott a szenvedésemen.
-          Mi folyik itt? – rohant be anya a szobámba.
-          Ez a vad… - kezdtem volna bele, de Matt a szavamba vágott.
-          Bántott a vörös, anya. – biggyesztette le a száját a bátyám.
-          Julia! – nézett rám sejtelmesen anya.
-          Szeretem, amikor igazságot teszel. – vontam fel a szemöldököm.
-          Én pedig azt az érzést szeretem, amikor olyan, mintha két fiam lenne. – húzta féloldalas mosolyra a száját, majd kiment.
-          Köszönöm, hogy kételkedsz a nemi helyzetemben. – kiáltottam anya után.

Matt csak egy elégedett mosollyal befeküdt mellém az ágyba és elmélkedve a falat kezdte tanulmányozni. Néha hümmögött egyet, néha köhögött, máskor pedig megbökte az oldalam.

-          A  pokolba már! 22 éves vagy! De egy 10 éves érettebb, mint te. - nevettem rá. – Mit akarsz mondani.
-          Én? – kérdezte meg lepetten. – Én ugyan semmit. Inkább rád lennék kíváncsi.
-          Hova is gondoltam … vakartam meg a homlokom.

Nem menekülhettem a lelkizés elől így elmondtam Matt-nek, amit jobb esetben (amikor normális emberek vesznek körül) Sara-nak, vagy Rea-nak mondok el. De most itt volt nekem Matt. Akivel bár nagyon jó a kapcsoltam valahol, mégis fiú. Egy eldugott helyen…

-          Úgyis kibékültök. – vont vállat.
-          Remélem.
-          Ne depizz, mert egy nem áll jól, kettő Louis szeret. És te is őt.
-          Jól van. – mosolyogtam rá, majd megöleltem.


˛ ˙˙˙ Harry szemszöge  ˙˙˙ ˛

Fütyörészve tartottam hazafelé a fotózásról. Néha még meg is pördűltem és úgy folytattam az utam. Szerelmes vagyok. Nagyon? Nagyon! Hatalmas vigyor van a fejemen és felfoghatatlanul boldog vagyok. Mintha Lottót nyertem volna.

-          Hahó! – lépkedtem befelé a házba és szememmel Sara-t kerestem.
-          Itt vagyok! – kiáltott egy hang nekem. Ismerősnek ismerős volt, de őszintén megmondom, nem voltam benne biztos, hogy Sara-hoz tartozik. Érdeklődve haladtam előre és kíváncsian kerestem a hangot.
-          Búúúúúú! – ugrott elém egy félmeztelen lány, majd amikor meglátott hatalmas visításba kezdett és lehasalt a földre, hogy eltakarja, amit nem akartam látni.
-          Úristen! – fordultam sarkon. – Mi a büdös élet folyik itt?
-          Én… Én… - dadogott a lányka.
-          Mi a franc? – jött Zayn egy törülközővel a derekán a nappaliba.
-          Ezt én kérdezem!  - tártam szét a karom. Zayn csak elvigyorodott, majd egy amolyan „most menj már haver” nézéssel pillantott az ajtó felé. Fújtam egy nagyot, majd megindultam. – Sara? – kérdeztem egy pillanatra visszafordulva.
-          Hazament. – mosolygott rám Zayn, majd folytatta amit abbahagyott.

Fejemből kiűztem a látottakat, bepattantam az autóba és egyenesen Sara-hoz siettem.


˛ ˙˙˙ Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

Már este volt én pedig dél óta nem láttam Lou-t. Kicsit paráztam, hiszen ma megyünk vissza Londonba. Ketten. Elvileg, merthogy ő még nem szólt nekem, hogy menjünk, vagy hogy pakoljak. Telefonom szugeráltam, gondoltam addig nézem, ameddig meg nem szólal, de nem igazán sikerült.
Felpattantam és hirtelen ötlettől vezérelve mentem át Louis-ék házába. Hasam görcsben volt, mivel úgy gondoltam, hogy nem én leszek az aki először keresi meg a másikat, de ez nem így sikerült. Louis kishúga Daisy. Kedvesen rámosolyogtam ő pedig érdeklődve nézett rám.

-          Beszélhetek Louis-sal?- kérdeztem tőle.
-          Hát, ő már elment. – mondta édes hangon.
-          Elment? – ijedtem meg.
-          Igen, azt hiszem 5 perce. – számolgatta a kislány az ujjain.
-          Köszönöm. – mosolyogtam keserűen. – Légy jó! Üdvözlök mindenkit!
-          Sziaaaaaa, átadom. – köszönt el tőlem mosolyogva.

Hatalmasra meresztettem a szemeim és értetlenül bámultam magam elé. Elment?! Itt hagyott? Szörnyű csalódottság volt benne. Mély levegőt vettem és igyekeztem nem elbőgni magamat. Az agyam rögtön kattogni és megfejteni a ’miért’-eket. De most fontosabb volt, hogy, hogy! Hogyan jutok vissza Londonba, ha Lou elment. Az ő autójával jöttünk. Beletúrtam a hajamba és aranyos mosollyal az arcomon Matt elé álltam.

-          Lehet egy extra, hatalmasan nagy kérésem? – húztam össze a szemöldököm.
-          Mit kapok érte? – nézett rám kíváncsian, miközben evett.
-          Ami csak kérsz. – legyintettem
-          Benne vagyok. – állt fel és érdeklődve nézett rám.
-          Elvinnél Londonba? – húztam el a szám és félve vártam a választ. Talán túldramatizáltam a helyzetet, mivel Matt csak megvonta a vállát és tapsolt egyet.
-          Indulhatunk? – kérdezte. Elmosolyodtam, majd lenyeltem a torkomban lévő hatalmas gombócot.

Az autóút közben a telefonom folyamatosan csengett, és igen, Louis hívott. De olyan szinten megbántva éreztem magam, hogy nem vettem fel. Kibámultam az ablakon és szomorúan könnyeztem. Nem sírtam! Csak könnyeztem. Matt rám hagyta a dolgot és nem zaklatott, hogy mi bajom van már megint…

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó *.* Gyorsan kövit...! :)

    VálaszTörlés
  2. Huuu de jó már alig várom a kövit! (gyorsan még eggyet emielött elutazól)
    Ilo :)

    VálaszTörlés
  3. Úúú...Nagyon jó!! *o* gyorsan kövit, mert nem bírom ki az írásod nélkül!! ;DD :3

    VálaszTörlés
  4. Már alig várom a folytatás! *.*
    egy nap alatt elolvastam az összes részt! Hatalmas gratula!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, nagyon tetszik..légyszi tedd fel a kövi részt! :)
    LiLi

    VálaszTörlés
  6. Nagyon-Nagyon-Nagyon jó lett! Várom a kövit, és siess vele, mert már nagyon izgulok! :D xoxo:Roxi

    VálaszTörlés