33. Minden tökéletes

Mosoooooolyt! Ójaj:D először is! BOLDOG ÚJ ÉVET! másodszor is BO CSÁNAT :// de nem is íhzom az időt! balblabla.. minden telmondtam, köszönöm mindenkinek :) 5 komi és új rész :) smileeee 

          REMÉLEM TUDJÁTOK, HOGY MA KISS YOU KLIP PREMIER 21:00-KOR !! <3

˛ ˙˙˙ Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

Matt rendes volt és valóban hazáig elvitt, és nem állt meg semmiféle kajáldában, ami útba esett, ( egyszerűen, imádja őket) miattam. Tekintettel volt arra, hogy most mindennél jobban szeretnék otthon lenni, nem pedig egy emberekkel zsúfolt étkezőben.

-          El ne indulj vissza! – kaptam a bátyám keze után, aki indult vissza az autó felé. Megfordult, majd megvakarta a fejem és rám nevetett.

-           Kicsi lány! Holnap dolgoznom kell! – kacsintott felém, én pedig egy sóhajtással tudomásul vettem. Bár a gyomorom összeszűkült, amikor rájöttem, hogy hőn szeretett bátyám, holnap borostásan és fáradtan fog beállítani a munkahelyére.

-          Köszönöm, és szeretlek! – szorítottam szorosan magamhoz. – De… Nem értelek, holnap 8 körül érsz vissza Doncaster-be. – kezdett el működni az agyam és rájöttem, hogy a bátyám levezet több, mint egy fél napot… MIATTAM! – Matt! Majd kivágod magad valahogy, de estére maradj itt!

-          De ha kirúgnak… - ráncolta össze a szemöldökét.

-          … tiéd a zsebpénzem. – fejezte be a mondatát szem forgatva. Mindenben benne lettem volna, csak, hogy itt maradjon. Pár pillanat múlva viszont rájöttem, hogy már nem vagyunk kis gyerekek… nem kapunk zsebpénzt. Kaján vigyorral az arcomon készítettem teát Matt-nek és magamnak, mivel Sara Harry-vel, Rea pedig Liam-mel van. Szépek is a párkapcsolatok… pff.

A reggel kellemesen cirógatta minden egyes kis porcikám a Nap. Nagyot nyújtózkodva zuhantam vissza a valóságba. Persze még mindig reménykedtem, hogyha a kezem oldalra teszem, egy meleg testet érzek majd vele, ami az érintésemre feleszmél és gyengéden megölel, mint ahogy szokott. De csalódnom kellett, mellettem csak egy hatalmas plüss elefánt pihent, aki nem volt meleg, aki nem szeretett engem, és akit nem Louis-nak hívtak…

Matt már készen ált a távozásra így könnyes búcsút vettem tőle, és ezer puszit küldve anyának útjára engedtem a bátyám. Apám helyett is az apám volt, kicsi korom óta. Úgy gondolom, hogy nem hiába lesznek a testvérek egymásnak. Mindenkinek küldetése van, Matt-nek talán apa helyének a betöltése adatott, de még hosszú az élet… remélem.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy egyedül maradtam. Teljesen. Sajnos már rég volt részem a magány kártékonyságában, így nem bírtam tovább egyedül 1 óránál tovább. Sara-nak és Rea-nak csak üzenetet tudtam hagyni, így Niall-t hívtam fel, aki még sosem adott okot számomra, hogy csalódjak benne.

-          Nana! – kiáltott a telefonba. – Régen halottam rólad!

-          Én is így vagyok vele. – nevettem a telefonba. – Nem lenne kedved egy Niall és Nana délutánt tartani? – kérdeztem elkeseredetten.

-          Dupla N. Nagyszerű ötlet, de Louis nem veled van? – tudakolta tőlem kicsit rosszat sejtően.

-          Mindent elmondok. – suttogtam csendesen és szerintem megértette mire gondolok.

-          Gyere át hozzánk, rendben? Csak Bili és én vagyunk itthon.

-          Lou nincs még ott? – kérdeztem egyszerre ijedten és reménykedően is.

-          Nincs. Pedig nem így lett megbeszélve. – mondta és mintha láttam volna a lelki szemeim előtt, ahogy megvakarja a homlokát az elmélkedése miatt.

Sajnos, a tudat, hogy Lou nincs otthon kicsit megrémisztett. Tisztában voltam vele, hogy úgyis megbeszéljük a dolgot, és kibékülünk, de nyomasztott az egész helyzet. Hol lehet ha nem otthon? Hamarabb elindult London-ba, mint én! A hasam gonosz görcsölésbe kezdett, amit az aggodalom váltott ki belőlem.

-          Biliiii! – kiáltottam és a karjaimba fogadtam az „aprócska” kutyust. Niall topogott elém és felhúzott orral törtek ki belőle a szavak.

-          Miért van az, hogyha valaki jön ide először Bili-nek örül és utána nekem? – pufogott én pedig elnevettem magam.

-          Neked is nagyon örülök! – öleltem meg szorosan, majd a konyha felőli ajtóból megjelent egy ismerős alak. Két fáradt szeme rám szegeződött és vizslatóan figyelt vele. Szívem egyszerre kezdett őrült tempóban dobogni és megnyugodni is. – Miért mondtad azt, hogy nincs itt? – kérdeztem Niall-től suttogva, hogy csak ő halja.

-          Mert akkor nem jöttél volna el. – mondta ő is csendesen, majd megveregette a hátam. – Gyere Bili, keressünk mi is valakit magunknak… - biccentett Niall a kutyának, aki nem ellenkezett és követte a fiút.

-          Csak nehogy, majd egymást találjátok meg. – szólt Niall-ék után Louis nevetgélve ezzel is oldva a köztünk lévő rengeteg negativítást és kérdést.

-          Szia. – suttogta. - Köszi, hogy otthagytál.

-          Én? – lepődtem, hogy már az első mondatában megvádol. – Te léptél le! Beszéltem Daisy-vel, azt mondta, hogy elmentél! – tettem keresztbe a kezem, és vártam, hogy erre mit lép.

-          A boltba… ennivalóért! – nyomta meg jól az utolsó szót, nekem pedig az arcomra fagyott az önelégült grimaszom. – De mire visszaértem, és gondoltam indulnunk kéne, nemhogy téged, de senkit nem találtam a szomszédban.

-          Ömm… - harapdáltam a szám szélét. – Ez nem történt volna meg, ha nem kezdesz hülyeségeket kitalálni Arthur-ról! – vágtam neki vissza. Bár tudtam, hogy most fifty-fifty az állás nem hagyhattam, hogy ő győzzön. Egészséges versenyszellem…

-          Ha nem lenne ilyen dögös barátnőm és egy ekkora tapló ismerősöm, aki még le is áll flörtölni a barátnőmmel akkor ez nem történt volna meg. – suttogta már a fülembe. Miközben beszélt egyre közelebb került hozzám, míg kezei a derekamon meg nem állapodtak.

-          Ha nem lenne ennyire dögös pasim és jobban megbízna bennem, akkor nem történt volna semmi. – kontráztam.

-          Nem szeretem, amikor okoskodsz! – nézett mélyen a szembe, majd hevesen megcsókolt. Nálunk ez a legjobb módja békülésnek.

Kezei óvatosan kezdtek mozogni rajtam, én pedig vettem az adást. Bármennyire is elleneztem ezt az egészet, hogy megint megtörténjen egy veszekedésünk után, már nem volt erőm ellenkezni. Úgy az ujja köré csavart, hogy ellenkezni sem mertem volna. Hevesen faltuk egymás száját, pólója már a földön hevert, amit hamar követett az enyém is. Lassú lépteket halottunk a bejárat felől, de nem foglalkoztunk vele különösebben, majd amikor megláttuk a rémült fürtök alól kikandikáló zöld szempárt abbahagytuk a tevékenységünket.

-          Esküszem ilyen nincs! – mordult fel Harry. – Tegnap Zayn-re és nem tudom kire érek haza, ma meg ti! Ahhhhh! Elköltözöm! – fordult sarkon és egy ajtócsapódásban halhattuk, hogy elment. Louis-al csak összemosolyogtunk és folytattuk, ami félbemaradt.  

˛ ˙˙˙ Harry szemszöge  ˙˙˙ ˛

Lehet, hogy lottóznom kéne, ekkora mázlival mindent megnyerhetnék. Sara az autóból mosolygott rám, amikor látta, hogy visszafelé tartok a házból. Úgy volt, hogy ez a nap lesz a legszebb kettőnknek, hiszen neki holnaptól megkezdődik a fősuli, nekünk pedig a kőkemény beosztás.

-          Nincs meg? – érdeklődött Sara egy csók kíséretében a DVD-ről, amiért bementem.

-          Inkább bérelünk valami filmet. – simítottam meg az arcát ő pedig mosolyogva bólintott egyet.

Néha annyira törékenynek érzem őt. Féltem minden szélfújástól, féltem mindentől, ami árthat neki. Amióta a kórházban elmondták a betegségét különösebben semmit nem engedek neki, amit bár mosolyogva hárít el tudom, hogy idegesíti. Szeretem, és mindent megadnák neki!

˛ ˙˙˙ Reachel szemszöge  ˙˙˙ ˛

-          Hahó! – dörzsöltem meg a szemeim, és nem is tudom, hogy kinek szántam ezt a „hahó”-t. Gyorsan vetettem egy pillantást az órámra, ami már 15:30 percet mutatott. Kezem a mellettem még szunnyadó Liam-re vágtam és acélerősen kezdtem el rángatni. – Kelj fel! Liam!!!

-          Neeee! – húzódott arrébb, de tőlem nem menekülhetett.

-          El fogunk késni! Liam!! – nyújtózkodtam utána így megint csak a kezeim alá került, és újra rángatni kezdtem.

-          Még sötét van! – nyöszörögte, majd arrébb húzódott, de szerencsétlenségére az ágy nem több méter hosszú, így egy egyszerű fordulattal levágódott a földre.

-          Mert be van sötétítve! – hajoltam le a földre, hogy lássam az arcát. Egy óra múlva kezdődne az előadás a színházba, amire (én) már olyan régen készültem. – Kérlek! Nekem ez fontos, és már fél négy van! – vetettem be a „cukiiiii” kislányt, amit igazából megvetettem de el kell ismernem hatásos módszer.

-          Hjaj. – pislákolt Liam nagyokat, majd egy reggeli csókkal köszöntött, ami nem is igazán mondható reggelinek.

Szerettem amikor Liam ilyen velem, amikor számításba veszi az érzéseimet és különösen odafigyel rám. Minden tökéletes, minden rendben van…