26. Egyszer minden kiderül

Mosolyt! :) Itt is lennék:) hosszú eseménytelen napjaimban ujabb és ujabb ötletim lettek:) az ősziszünet igazán jó hatással volt rám:) Remélem tetszik a rész, habár szerintem nem erőltettem meg annyira magam, emiatt kérek egy nagy BOCSÁNATOT IS. Jó olvasást :) smileeeeee 

Komótosan ballagott és úgy tűnt, mintha felmérné a terepet. Vajon mit gondoltak volna rólam a többiek, hogyha hátulról ráugrottam volna, és mint egy macska fújtam volna… Lehet, hogy azt mondták volna nekem, hogy „sicc”…. De ezt sosem tudom meg mivel nem tettem ezt és nem vetődtem rá Clarkra, aki egyre beljebb hatolt a saját (mondhatni saját…) házamban.

-          Khm. – köhintettem egyet. Reménykedtem, hogy veszi a lapot és gyorsan megfordul és egy „én nagyon sajnálom, nem is tudom, mit keresem itt” –el eltávozik, és soha többé nem hallok felőle. Haha! És még, hogy nekem nincs humorom.

-          Kezdhetem? – vigyorgott kajánul. És ebben a pillanatban megállt bennem az élet. Te jó kegyelmes Atyaúristen! Ha ez most elmondja, hogy honnan ismerjük egymást, én mentem elhalálozom! Plusz, hogyha a saját verzióját mondja el miszerint le is feküdtünk, ami egy ordenálé nagy hazugság! Remegni kezdtem és talán átváltottam egy egyfajta könyörgő tekintetbe, az eddigi „megöllek te gyökér” tekintetemből.

-          Arra várunk… - nézett rá Zayn furán, aki mellettem ücsörgött. Niall a konyhában tevékenykedett, Rea a szobájában, Sara és Harold főnagysága pedig a kertben romantikáztak.

-          Eddig még csak egyszeri alkalommal találkoztunk Julia-val. – biccentett felém. A teljes és hivatalos nevemen hívott, azaz jól jött neki a személyigazolványom, mert a nélkül nem tudná a nevem… Zayn vizslató tekintettel jutalmazott, én pedig előadtam a történteket az én szemszögem szerint.

-          … aztán eljöttem tőle, innentől már ismered a történetet. – fujtattam és reméltem, hogy Clark nem kezd el mesélni.

-          Kihagytál egy fontos momentumot, de amúgy egész valósághűen meséltél. – kacsintott rám. Ó, hogy eset volna ki a szeme…

-          Nem hagytam kis semmit! – tiltakoztam.

-          A kalandunkat kihagytad szivi! Lefeküdtünk! – csapott az asztalra kissé hevese, amitől összerezzentem. Zayn hatalmasra nyílt szemekkel bámult rám, és várta, hogy mit lépek erre.

-          Köszönöm, hogy eljöttél, bár rohadtul nem volt rá szükség. Menj el most már! –toltam erőszakosan az ajtó felé és csak egy hajszál választott el attól. hogy úgy megüssem, hogy a macska elméletem tigrisbe váltson….

Nana szerelése

 ˛ ˙˙˙ Louis szemszöge  ˙˙˙ ˛

Parancsot teljesítettem, így Liam után rohantam, aki elrohant, mert el kellet rohannia mert megláttam Reat és Rea barátját  (még mindig nem tudom mi a neve) az akció utáni pihanő állapotban és  az elrohanás volt a legjobb ötlete. Szóval valószínűleg ezt az „elrohant” szót nem fogom többet használni, mert már engem is idegesít…

-          Liam! – léptem be az ajtón. – Hé öreg! Mi a francot művelsz? – kérdeztem a tükör előtt egy hajnyíróval babráló sráctól.

-          Semmit. – mondta majd kikapcsolta a készüléket. – Kész.

-          Ez nagyon nem volt jó ötlet. – húztam el a szám és magvakartam Liam mondhatni gyér fejét.

-          Ez kellett. – csukta le a szemét.

-          Miért? Így dühöngted ki magad, hogy csaknem kopaszra borotváltad a fejed?

-          Louis. Ne faggatózz, mint egy óvodás, erre nincs szükség.

-          Van ennek köze ahhoz, amit reggel láttunk? – fogtam meg a vállát és simogatni kezdtem. Nem válaszolt csak rám nézett. TUDTAM! TUDTAM! TUDTAM! TUDTAM! Tudtam, hogy Liam érez valamit Reachel iránt. És ezek szerint ez a „valami” nem is olyan kicsi dolog. – Nana tudja igaz? – vigyorogtam rá kedvesen.

-          Csak ő.

-          Csak ő… MEG ÉN! – nyomtam meg a végét.

-          Meg te. – kacsintott felém.

-          De ez azért mégis túlzás volt. – kezdtem mutogatni a fejére, ami sapka nélkül meg is fagyhat! – Komolyan! Mint egy… egy… na jó! Erre nincs jó szó. – nevettem el magam. Liam arcára is kiült egy kisebb mosoly.

-          Köszönöm. – ölelt meg. Akár azt is mondhatnám, hogy pasi módjára ellöktem magamtól és „hé haver! Ezt azért ne!” nézéssel jutalmaztam volna, de nem. Visszaöleltem és megpaskoltam a hátát.

-          De nem szeretném, hogyha Reachel miatt taccsra tennéd magad…

-          Nem fogom. – ígérte meg.

˛ ˙˙˙ Nana szemszöge  ˙˙˙ ˛

Becsaptam az ajtót, és mély levegő vétel kíséretében csúsztam le a földre. Hallottam, ahogy Niall kicsörömpöl a konyhából a nappaliba, és éreztem, ahogy Zayn engem néz.

-          Dippy- mondta.

-          Dippy bizony. Remélem nem hiszel neki. – néztem  fel rá.

-          Kéne? – rázta meg a fejét. – Mert én nem akarok. De Louis nem tud erről ugye?

-          Nem. Béna vagyok. Nagyon… Bah. – forgattam meg a szemeim.

-          Ha valóban nem történt semmit, akkor nyugodtan mond el neki. – hajolt le hozzám és biztatóan bíztatott. Hopp egy alliteráció…

-          Muszáj? – néztem fel rá. Világ életemben szerettem elkerülni a balhékat és inkább megmaradni a nyugodt béke hangulatában.

-          Bizony, kedves Dippy.- mosolygott.

-          Köszi.- álltam fel és mosolyogva.

Niall uzsonnája

Így telt a napunk fele. Azaz az én Niall és Zayn napunk fele. Mert Sarat és Harryt meg sem lehetett közelíteni, Reachel pedig egész álló nap a szobájában kuksolt. Fel kellet volna mennem hozzá, de nem láttam semmi értelmét. Ilyenkor nem lát szívesen, ilyenkor jobb szeret elvonulni és kimorfondírozni egy tervet. De lehet, hogy most kellet volna felmennem hozzá. Pont most! De én ökör inkább amőbáztam Niall-el egy kockás lapon, és hagytam, hogy a barátnőm őrlődjön, addig, amíg egyszer csak le nem szánkázik a lépcsőn és hevesen kimegy a házból. Csak meredtem magam elé, és tudtam, hogy ez volt az a százból az egy alkalom, amikor segítségre lett volna szüksége…

˛ ˙˙˙ Reachel szemszöge  ˙˙˙ ˛

Melegítőben , borzosan, smink nélkül és felettébb zaklatottan kezdtem szaladni. Liamhez mentem. Teljesen belém égett az arca. Az azaz arc amit reggel láttam. Srít. Liam sírt, csak én láttam, mert rögtön el is ment. Abban a percben állt össze a kép számomra. Tetszett Liam, de ugyan már! Hány ember tetszik nekem! És pont ő, pont egy Liam Payne-t érdekelnék… Önbizalom hiány kipipálva… Mondhatni hamar odaértem és hevesen tapadtam a kapucsengőre. A dallam bejárta az egész házat, majd valaki beengedett. Azt hittem, hogy csak Liam tartózkodik csak  a házban, de amikor beléptem és lehúztam a cipőm Louissal álltam szemben.

-          A szobájában. – mosolygott felém. Csak hálásan rápillantottam és rohantam fel Liamhez.

Csendesen benyitottam és egy nekem háttal fekvő srácot láttam. Hirtelen azt hittem, hogy rossz szobában vagyok, vagy valami idegen fekszik Liam helyén, mivel neki sokkalta hosszabb haja van. De amikor megszólalt rögtön tudtam, hogy jó helyen járok.

-          Ki jött Louis? – kérdezte csendesen.

-          Én. – válaszoltam, amire rögtön megfordult és meglepődötten nézett rám. Felpattant az ágyáról és kissé mereven fogadott.

-          Szia.- köszönt félénken. – Miért jöttél?

-          Liam… szerintem….

-          Nem! Mondanom kell valamit. Már régen kellet volna, de most van itt az ideje, talán ezzel elrontok mindent de már nem bírom… Szeretlek. – csúszott ki a száján ez az aprócska, de annál nehezebb szó. A mellkasom feszíteni kezdett a torkomban megjelent a kis gombóc, és megremegtem. Válaszra nyitottam a számat de valami nem engedet utat a szavaimnak….